Nadal mesél egyik legmélyebb hullámvölgyéről
A spanyol salakkirály kitartása, szorgalma, a sport iránti alázata legendás, de még számára is akadt olyan mélypont, amelyből csak segítséggel tudott kimászni.
A kérdésre, hogy felmerült-e már benne komolyan a visszavonulás gondolata, ezt válaszolja: “Olyan mélyen még sosem voltam mentálisan, hogy végleg le akartam volna tenni az ütőt. De egy időre abba akartam hagyni, igen.”
Ez a periódus Nadal legutóbbi, 2018-as sérülései után jött el. Az az év nem igazán sikerült jól számára: bár a salakszezonban parádésan szerepelt, és Madrid kivételével minden tornát megnyert, összesen csak kilenc versenyen tudott indulni, és kettőt ezek közül is fel kellett adnia.
A rossz széria 2019-ben is folytatódni látszott. Ekkor került képbe az összetartó Nadal-klán, a család és az edzők közös csapata, akik átsegítették Rafát a nehéz időszakon.
Nadal egy esetet külön kiemel: “Manacorban, az akadémián edzettünk. Öt perc után félrehívtam Rafát [Rafael Maymo, fizioterapeuta] és Carlost [Moya], és azt mondtam, nem tudom folytatni, nincs értelme. Nincs energiám, csak tologatom ide-oda a labdát minden érzés nélkül. Nem akarom, hogy így lássanak játszani.”
Moya és Maymo úgy döntöttek, megpróbálják elvonni Nadal figyelmét a teniszről, és hármasban elmentek túrázni, kikapcsolódni a hegyekbe. A módszer nem működött azonnal, mert Rafa legjobb játéka nem tért azonnal vissza, és Monte Carloban kikapott Fabio Fognini ellen az elődöntőben.
De valami elindult, és Nadal tovább küzdött a jó forma eléréséért: “Rafa és Carlos segítettek, hogy jól döntsek, és ne adjam fel.”
Néhány hónappal azután, hogy szünetet akart tartani, Nadal megnyerte tizenkettedik Roland Garros trófeáját, majd szeptemberben a US Opent is. A lendület 2020-ban is kitart a spanyolnál, hiszen októberben, az elhalasztott Roland Garros-on tizenharmadszor is diadalmaskodott, beállítva ezzel Roger Federer 20 Grand Slam győzelmes rekordját.
A kiemelt kép forrása: Teniszvilág