Paul Annacone: Egy biztos, ne fogadj Roger ellen

2020. november 24.
by HerczegGabor

Mivel az idei csonka szezon a hétvégén véget ért, már a (remélhetőleg) jövő év eleji Australian Open-re helyezzük át a figyelmet. 

A torna szervezői 2021-ben ismét a nézők fogadására készülnek, de hivatalos tájékoztatót még nem adtak ki ezzel kapcsolatban. A tervek szerint ezen a viadalon fog visszatérni a pályára a jelenleg térdsérüléséből lábadozó hússzoros Grand Slam-bajnok svájci Roger Federer.

A svájci maestro-nak a 2020-as Australian Open elődöntőben elszenvedett vereségét követően nem sokkal meg kellett műteni a térdét, így az év hátralevő részén már nem lépett pályára.  Federernek a karrierje alatt mindössze ez a második év (a 2000-es esztendő mellett), hogy nem tudott egy versenyen sem diadalmaskodni. A térdsérüléséből kiindulva, és hogy a 39. életévében van már, a svájcinak – sokak szerint – szinte lehetetlennek tűnik, hogy megszerezze a 21. Grand Slam trófeáját. Federernek legutóbb 2016-ban volt hasonló rövid szezonja, majd Ausztráliában visszatérve mindenkit meglepett, elvarázsolt, és még további három Grand Slam tornát tudott megnyerni alig 12 hónap alatt. 

Napjaink egyik legjobb edzőjének tartott Paul Annacone 2010-2013 között irányította Federer munkásságát, aki jelenleg a fiatal amerikai tehetséggel Taylor Fritz-el dolgozik együtt. A Grand-Slam rekorderen kívül önéletrajza olyan legendákból áll még, mint Pete Sampras, Tim Henman, valamint olyan kortárs sztárokból, mint Sloane Stephens és Stan Wawrinka. Federer az amerikai irányítása alatt két ATP-világbajnokságot és egy Wimbledon-i bajnokságot nyert.

Annacone szerint a térdsérülések általában nagyon nehezen gyógyulnak meg, mégis bizakodik a korábbi tanítvány sikeres visszatérésében.

 „Ő különleges, és ez lehet a siker kulcsa, igazam van? 39 éves korában szinte hihetetlen, hogy milyen gyorsan és milyen jól gyógyul, lehetetlen megjósolni még mire lehet képes. Rogernél már korábban is megtapasztaltunk egy bámulatos visszatérést, de más játékosok is képesek voltak már erre. A legnagyobb kihívás számára, hogy továbbra is ilyen kimagasló szinten teniszezzen. Vajon tud-e még két héten át kiváló teljesítményt nyújtani három nyert szettre menő meccseken? Szerintem, ha egészséges, és jól működik a szervája, akkor világklasszis, eredményes teniszt nyújthat. Az biztos, ne fogadj ellene! Roger elmúlt húsz évét kiváltság volt nézni, és kedves karakterét megszerette szinte az egész világ. Ezt legközelebb a jövő évi Australian Openen folytathatja, amit eddig hat alkalommal nyert meg.” – nyilatkozta Annacone.

Forrás

Kiemelt kép: tennisworldusa.org