Safin: ,,Ha nem tudom legyőzni Federert, Nadalt vagy Djokovicot, miért folytatnám?”

A korábbi világelső orosz Marat Safin a 2009-es Paris Masters után huszonkilenc éves korában, viszonylag elég fiatalon visszavonult az aktív tenisztől, mert tudatosodott benne, hogy nem tud versenyezni Roger Federer, Novak Djokovic és Rafael Nadal társaságában.

Safin vitathatatlanul alulteljesített karrierje során, de így is máig büszkélkedhet azzal, hogy kilenc hétig vezette a világranglistát és nyert két Grand Slam-tornát is. Az orosz mindezt a húszas évei elején érte el, ezután viszont a folyamatos sérülései miatt visszacsúszott a ranglistán, és ekkor már a ,,Nagy hármas” dominanciája is elkezdett érvényesülni. Miután látta, hogy már nem tudja felvenni a versenyt a fiatalabbakkal, inkább szögre akasztotta az ütőt.

,,Ebben a sportágban vagy benne vagy a legjobb öt teniszező között, vagy nem vagy sehol. Nem akartam már a tizenegyedik, tizenkettedik, huszadik lenni, folyamatosan fiatal teniszezőkkel játszani, fáradni és már többször megsérült térddel futni. Mindig is úgy gondoltam, hogy akkor a legjobb abbahagyni a sportot, ha az már elhalad mellettünk. Ha a térdem nem zavart volna annyira, teniszezhettem volna még néhány évig, de már untam ezt a világot. Nem volt már motivációm, és sajnos egyre többet vesztettem ismeretlen játékosokkal szemben is. Ha már nem tudok megverni olyan játékosokat, mint Federer, Nadal vagy Djokovic, miért folytatnám?”-nyilatkozta Safin az orosz sajtónak.

Forrás

kiemelt kép: tennisworldusa.org