AusOpen 2021: Djokovic már nem járhat úgy, mint New Yorkban

2021. január 6.
by Csongei10

Aligha volt az elsődleges szempont az AusOpen szervezőinek, hogy a világelső Novak Djokovic kedvében tegyenek, de a US Openen történtek után a szerb alighanem legkevésbé sem bánja a szervezők döntését.

Az Australian Open szervezőinek döntése értelmében ugyanis a sólyomszem-technológia váltja az emberi vonalbírókat az év első Grand Slam tornáján. A vonalbírók partvonalon kívülre küldése, és a technológia használata nem új keletű. Már 2020-ban, a koronavírus járvány okozta leállást követően is rengeteg tornán csökkentették az emberi részvételt a fertőzések elkerülése céljából, és ez 2021-re is valószínűleg így marad. Azonban ez csak a főtáblás mérkőzésekre vonatkozik, a torna selejtezőjében, ami rendhagyó módon Dubajban és Dohában lesz megrendezve, nem alkalmazzák.

A világelső Novak Djokovic egy korábbi interjúban elmondta: “Ideje elérni, hogy a technológia szerepet kapjon a sportban.” A teniszvilág halad afelé, hogy a sólyomszem – talán a salakpályás tornákat leszámítva – mindenhol leváltsa a vonalbírókat, ehhez pedig fontos lépcsőfok lehet a 2021-es Australian Open.

Forrás: essentiallysport.com