AusOpen 2021: Nadal magabiztosan jutott be a negyeddöntőbe

Rafael Nadal bejutott a legjobb 8 közé Melbourne-ben. A spanyol teniszező három játszmában győzte le az olasz Fabio Fogninit. 

Rafael Nadal a nyolcaddöntőig meggyőzően menetelt, ahol az olasz Fabio Fognini volt az ellenfele. A két játékos eddig 16 alkalommal találkozott egymással, a spanyol 12-4-re vezetett összesítésben.

A mérkőzés egy korai Nadal breakkel indult, azonban a spanyol előnye nem tartott sokáig. Fognini viszont továbbra sem volt képes kontroll alatt tartani az adogatását, amit 3-2-nél újra elveszített, innen pedig már az első szettben nem volt visszaút, Nadal 6-3-mal vezetést szerzett. Az olasz könnyedén gondoskodhatott volna arról, hogy ez egy izgalmas összecsapás legyen, a második felvonásban 4-2-es előnyben is teniszezhetett, ahonnan viszont már nem tudott játékot nyerni, Nadal pedig egy szettre került a továbbjutástól. A harmadik játszma ezek után már nem hozott nagy  küzdelmet, a spanyol kétszer is elvette ellenfele adogatását, és 6-2-vel lezárta a találkozót.

Nadal továbbra is szettveszteség nélkül menetel az idei Australian Openen. A 2009-es Melbourne-i bajnok a következő fordulóban Stefanos Tsitsipas-szal mérkőzik meg, miután a görög, Matteo Berrettini sérülése miatt játék nélkül jutott be a legjobb 8 közé.

A mérkőzés végeredménye: 

Rafael Nadal ( 2 )-Fabio Fognini ( 16 ) 6/3 6/4 6/2

Kiemelt kép forrása: eurosport.com