AusOpen 2021: A világelső ezúttal sem hibázott, már a döntő kapujában van

2021. február 16.
by Diapolo

Novak Djokovic bejutott az Australian Open elődöntőjébe, miután négy játszmában búcsúztatta a mai napon többre hivatott Zverevet egy rendkívül nehéz mérkőzésen.

Annak ellenére, hogy Zverev talán a megszokottnál nagyobb eséllyel lépett pályára a mai mérkőzésen, a fontos pillanatokban mindig a szerb kerekedett felül, ezáltal lélektanilag többször is a maga javára fordította a mérkőzést.

A mérkőzés nehezen indult Djokovic számára, aki azonnal elveszítette az adogatását, Zverev pedig magabiztos játékkal indult a szett megnyeréséért, ám 5-4-nél játszmalabdát is elhibázva, végül tiebreakre kényszerült. Ebből Sascha Zverev jött ki jobban, habár azt azért talán fontos megemlíteni, hogy adogató oldalon mindkét játékos csapnivalóan szerepelt.

A második szett elején derült égből villámcsapásként érhetett sokakat Djokovic feltámadása, aki egy kicsit feljavult a folytatásra, és a sokkal pontatlanabb és tanácstalanabb Zverevet könnyű szerrel breakelte a játszma elején kétszer is, ami egy könnyed egyenlítést eredményezett a világelsőnek.

A harmadik játszma aztán megint egy másik előjellel kezdődött, Zverev megint elővette a jó játékát, Djokovic pedig ezzel a játékkal a mai napon nem tudott mit kezdeni. Ám hiába került breakelőnybe a 6. kiemelt német játékos, a játszma közepén egy pillanatnyi rövidzárlat után összeomlott, Djokovic pedig nem csak visszavette elvesztett adogatását, hanem ismét lebreakelte a németet, amivel már 2-1-re vezetett a játszmák tekintetében.

Azonban a második jelzés sem volt elég a le-leblokkoló Zverevnek, aki megint jól indította a következő játszmát, és azonnal 3-0-ra elhúzott, de a harmadik pofon már végképp padlóra küldte és megtörte. 3-0-nál ugyanis három breaklabdája is volt Djokovic szervájánál, ám mivel egyiket sem tudta kihasználni, így nem tudott visszajönni a meccsbe, sőt, a következő adogatását el is bukta, amivel megint kiváló helyzetbe hozta a torna címvédőjét. A szett végül tiebreakkel ért véget, ahol bár sokáig tartották szervájukat, a végén Zverev hibázott, ami a meccsébe került. Novak Djokovic 6:7, 6:2, 6:4, 7:6 arányban győzte le Zverevet, és így ő készülhet Aslan Karatsev ellen a fináléba jutásért.

A kép forrása: theaustralian.com.eu