AusOpen 2021: Osaka és Williams az elődöntőben
Az ausztrál nyílt teniszbajnokság kilencedik napján parázs küzdelmek voltak várhatóak a hölgyek alsó ági negyeddöntőiben, de ebből végül semmi sem valósult meg.
Elsőként a harmadik helyen kiemelt japán Naomi Osaka jutott az elődöntőbe, aki két 6-2-es játszmával, alig több, mint 1 óra alatt győzte le a korábban a 2019-es US Open bajnok Bianca Andreescu-t búcsúztató tajvani Su-Wei Hsieh-t.
A másik összecsapáson a 24. Grand Slam győzelmére régóta hajtó amerikai Serena Williams és a kétszeres Grand Slam győztes román Simona Halep találkozott egymással, ami talán már egy döntővel is felért volna. A két hölgy látványos meccset vívott egymással, de az izgalmak most elmaradtak. A mérkőzés folyamán mindkét hölgy több alkalommal is elvette ellenfele adogatását, de a játszmák végén mindig az amerikai koncentrált jobban. A második felvonásban Halep négyszer is elbukta a szervagémjét, ezzel megpecsételve a mérkőzés végkimenetelét. Így kialakult a Naomi Osaka – Serena Williams elődöntő, amit csütörtökön rendeznek majd Melbourne-ben.
AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (80 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
Női egyes, Negyeddöntő (ágrajz szerint)
Su-Wei Hsieh – Naomi Oszaka (3.): 2-6, 2-6
Simona Halep (2.) – Serena Williams (10.): 3-6, 3-6
kiemelt kép: skysports.com