AusOpen 2021: Daniil Medvevev lesz Djokovic ellenfele a döntőben

A regnáló világbajnok a férfiak második elődöntőjén sziporkázott a negyeddöntő hőse, Stefanos Tsitsipas ellen.

“A jövő csatája” – összeségében így harangozták be a Daniil Medvedev (4.) és Stefanos Tsitsipas (5.) közti elődöntőt az Australian Open férfi egyesének alsó ágán. A titulus helytálló, elvégre az ATP Finals legutóbbi két bajnokáról beszélhetünk, akik játékban évről évre egyre jobban felveszik a versenyt a Nagy Hármassal. Tsitsipas ezt direkte módon is bizonyította a legjobb 8 között, ahol a legendás trió egyik tagját, Rafael Nadalt úgy győzte le, hogy elveszítette a spanyol klasszis ellen az első két játszmát. Az orosz eközben “tavalyról megmaradt” győzelmi szériáját gazdagította a torna folyamán: 2020 novemberétől a pénteki napig 18 mérkőzésen játszott, s mindet megnyerte, miközben bajnok lett a Párizs Mastersen, az ATP Finalson, és az idei ATP Kupán is. Ráadásul honfitársa, Andrey Rublev szerdai legyőzésével zsinórban 10. mérkőzését nyerte meg top 10-es teniszező ellen –ha belegondol az ember, azért ez igencsak komoly statisztika.

A forma mellett az is Medvedev malmára hajtotta a vizet, hogy Tsitsipas ellen imponáló, 5-1-es mérlege volt a meccset megelőzően, ráadásul a pihenésre is több ideje volt, mint a görögnek. A sportág rajongóinak zöme így is egy szoros mérkőzést várt, de a 25 éves moszkvai teniszező nagyon ihletett állapotban teniszezett, s bár Tsitsipas akaratereje és küzdőszelleme ismét megvolt, nem tudott mit kezdeni nemezise trükkös teniszével. Medvedev hatalmasakat tud szerválni, de akkor sem jön zavarba, ha hosszabb labdamenetre kerül a sor, olyankor alacsonyan pattanó labdáival és pontos szögnyitásaival hozza zavarba ellenfeleit, ahogyan ez hatványozottan megtörtént ezen a meccsen is. Szűk másfél óra után már dupla-szettelőnyt élvezhetett, 28 nyerője mellé egy híján csak felaannyi hibát vétett, miközben adogató pontjainak minössze az egy ötödét veszítette el.

Tsitsipas Aus Open 2021

Tsitsipas harmadszor állt egy Grand Slam-döntő küszöbén, de ez az áttörés még várat magára.

Tsitsipas számára ismerős helyzetbe került, de jó kérdés volt, bele lehet-e lépni kétszer ugyanabba a folyóba? Nem is elősorban a görög képességei voltak megkérdőjelezhetők, sokkal inkább a tény vethette fel a kérdést, hogy az előző mérkőzésen is 4 órát töltött a pályán, nem beszélve arról sem, hogy a háló túlodlalán egy nagyon meggyőző és magabiztos ellenfél állt. Medvedev breakelt a harmadik játszma elején is, de nem sokkal később görög ellenfele visszavette az elveszített adogatást. Tsitsipas aztán a hajrában egy labdára volt attól, hogy adogasson a szépítésért, de ekkor sem tudott rést találni az oros pajzsán. Medvedev 5/5-nél újra elvette 22 éves ellenfele szerváját, adogatóként pedig az egész meccsen megszokott stabilitással biztosította be a győzelmet, kettő és negyedóra elteltével (6/4 6/2 7/5).

Daniil Medvedev második Grand Slam-döntőjén az Australian Open rekordbajnokával, a világelső Novak Djokovic-csal (1.) találkozik majd vasárnap. Az orosz formája és játéka is elképesztő manapság, de minden eddiginél nagyobb feladat előtt áll: legyőzni azt a teniszezőt, aki 8 AO-döntőből 8-at megnyert karrierje során…

Képek forrása: AFP & eredmenyek.com