AusOpen 2021: Djokovic kilencedszer lett bajnok Melbourne-ben
Novak Djokovic pályafutása kilencedik Australian Open tornagyőzelmét szerezte meg. A világelső három játszmában győzte le az orosz Daniil Medvedevet.
Vasárnap délelőtt az Australian Open férfi egyes fináléját rendezték meg. Novak Djokovic kilencedik Melbourne-i győzelméért szállt harcba, míg Daniil Medvedev 2019 után próbálkozhatott meg ismét azzal, hogy megszerezze első Grand Slam trófeáját. A két játékos egymás elleni mérlegét ugyan a szerb vezette 4-3-ra, azonban az utolsó 4 meccsből hármat az orosz nyert meg.
A mérkőzést Medvedev kezdte némileg idegesebben, aki néhány rontásának köszönhetően az első adogatójátékát rögtön elveszítette. Djokovic így el tudott lépni 3-0-ra, azonban a break előnye nem tartott sokáig. Az orosz elkezdett egyre stabilabban teniszezni, és hamar 3-3-ra alakította az eredményt. Nagyon úgy nézett ki, hogy rövidítés döntheti el az első szett sorsát, Djokovic viszont ezt egészen máshogy gondolta. A szerb 6-5-nél fogadóként rendkívül bátor játékkal három játszma labdához jutott, amiből a harmadikat Medvedev könnyed hibája révén értékesítette, így 7-5-re megnyerte az első szettet.
A második felvonás első játékában Medvedev ugyan azonnal elvette Djokovic adogatását, azonban a breaket követően saját szervái mögött ismét sokat hibázott, a címvédő pedig zsinórban 3 játékot megnyerve 3-1-es vezetésre tett szert. A szerb a játszma további részében már remekül adogatott, majd 5-2-nél fogadóként a második szett labdáját kihasználva karnyújtásnyira került a kilencedik Australian Open győzelmétől.
Medvedev frusztráltan vágott neki a harmadik játszmának, és problémáit tovább tetézte, hogy miután a szett első játékában nem tudott break előnybe kerülni, elveszítette az adogatását. A világelső a folytatásban nem engedett a szorításból, magabiztosan hozta a saját szerváit, és 5-2-nél a mérkőzés megnyeréséért fogadhatott. Djokovic már ebben a játékban meccs labdához jutott, amit egy szemet kápráztató röptével meg is csinált, így a vártnál simábban, három szettben legyőzte Daniil Medvedevet.
Novak Djokovic ismét bebizonyította, hogy egyszerűen sebezhetetlen Melbourne-ben. A szerbnek ugyan voltak nehézségei a torna első felében, a végjátékra azonban remekül összeszedte magát, nagyon magas szinten teniszezett, és teljes mértékben megérdemelten zsebelte be kilencedik Australian Open elsőségét, összességében pályafutása 18. Grand Slam tornagyőzelmét.
A mérkőzés végeredménye:
Novak Djokovic ( 1 )-Daniil Medvedev ( 4 ) 7/5 6/2 6/2
Kiemelt kép forrása: telegraph.co.uk