WTA-beharangozó: Adelaide

2021. február 22.
by Diapolo

Az urakkal ellentétben a hölgyek számára csak egy tornát rendeznek a héten, a helyszín még mindig Ausztrália, de ezúttal Adelaide.

Nem övezi túl nagy érdeklődés a hölgyek versenyét a játékosok részéről, hiszen a szokásoknak megfelelően azok lépnek pályára Adelaide-ben, akik az Australian Openen korán búcsúztak. Adelaide egyébként tavaly volt először a naptárban, de akkor az Australian Open felvezetőversenye volt. Az idei versenynaptárt az ausztráloknál is átírta a vírus, a prioritás pedig a Grand Slam megrendezése volt a kenguruk földjén.

A torna címvédője Ashleigh Barty, aki ezúttal is indul a tornán a hazaiak nagy örömére. Ellenfele Danielle Collins lesz a második körben, akivel tavaly is találkozott az elődöntőben. Az Adelaide International torna összdíjazása több, mint 530 ezer dollár, a besorolása pedig WTA500-as.

A kiemeltek között rengeteg jó nevet találunk, de a legnagyobb ágyúk távol maradnak. A világelső Barty szerepel a tábla legtetején, míg Belinda Bencic a legalján. De a kiemeltek között kapott helyet Konta Johanna, Elise Mertens és Iga Swiatek is például, így a hét második felére mindenképp ígéretes párosítások alakulhatnak ki, a kérdés pedig csupán az: sikerül-e a címvédés a világelsőnek?

A sorsolás itt érhető el: Adelaide International

A kép forrása: wtatennis.com