Paganini: Ha most megnéznéd Roger játékát, nem látszódna, hogy sérült volt
Federer erőnléti edzője, Pierre Paganini szerint a svájci felépülése továbbra is jól halad, már szinte teljes edzésmunkát végez, de az igazi teszt majd a versenyzés lesz.
A volt világelső Federer már több mint egy éve nem játszott tétmérkőzést, ez idő alatt pedig két alkalommal is megműtötték a térdét. Kellemetlen és hosszú időszak volt ez a rajongói számára, visszatérése a pályára többször is el lett halasztva, beleértve azt is, amikor úgy döntött – részben a családjára való tekintettel -, hogy nem indul az év eleji Australian Openen sem. Jelen állás szerint Federer a jövő hónapban Dohában készül majd visszatérni újra a teniszéletbe.
,,Roger csak akkor játszik, amikor tudja, hogy újra százszázalékos formában van, most mindannyiunknak látnunk kell, hogy reagál a teste a terhelésre. Fontos megvédeni őt, hiszen az ő korában már sokkal többet kell tennie ahhoz, hogy visszatérjen a pályára, ezt nem lehet összehasonlítani a 2016-os sérülésével. Roger már azt is óriási győzelemnek fogja majd tekinteni, ha végre visszamehet a pályára játszani, és utána azt tudja mondani: Hé srácok, teniszeztem, jól mozogtam a pályán, várom a következő mérkőzést vagy ha veszített, akkor a következő tornát. Valójában már szinte teljes edzésmunkát végez, nem látszik a mozgásán, hogy sérült volt, de nem szabad elfelejteni, hogy csak akkor lesz teljes a felépülés, ha a rehabilitáció minden szakaszán túllendülünk. Most az erőnlétén és a terhelés utáni regeneráción dolgozunk, ez nagyon fontos a teniszben. Mindent előkészítünk, aztán reméljük újra a legmagasabb szinten teniszezhet, ehhez viszont nagyon sok türelem kellett, hogy ide eljuthasson.”– számolt be a svájci állapotáról Pierre Paganini a Tages Anzeiger-nek.
Kiemelt kép: tennisworldusa.org