Jó hírek a barcelonai tornáról

Március 23-án tartották a 2021-es Barcelona Open Banc Sabadell prezentációját, ahol kellemes meglepetésekkel szolgáltak a szervezők

A 20-szoros Grand Slam győztes Rafa Nadal indulásának megerősítése talán senkinek nem okozott hatalmas meghökkenést, hiszen a barcelonai 500-as torna szinte hazai pálya a mallorcai számára. Hagyományosan fontos versenye ez Nadal salakos szezonjának, és 11 alkalommal a Godó trófeát is sikerült elhódítania. A Reial Club de Tennis centerpályája is a Pista Rafa Nadal nevet viseli.

A Rolex Monte Carlo Masters után tehát itt lép pályára a salakkirály, majd a madridi és római mestertornák következnek Nadal naptárában. Júniusban aztán a Roland Garros salakján Nadal megkísérli megszerezni tizennegyedik párizsi, összességében pedig huszonegyedik, rekordot jelentő Grand Slam címét.

David Ferrer barcelonai versenyigazgató, korábbi Grand Slam döntős játékos büszkén jelentette be az indulók között Stefanos Tsitsipast és Diego Schwartzmannt, míg a fiatalabb korosztályt Janik Sinner, Felix Auger-Aliassime és Denis Shapovalov képviseli majd. A hazai szurkolók szoríthatnak Roberto Bautista-Agutért és a veterán Feliciano Lopezért is. Címvédést bizonyosan nem láthatunk, mert a 2019-es bajnok Dominic Thiem az idén debütáló Belgrade Opent választotta.

Az igazán örömteli meglepetés a teniszrajongók számára az, hogy az április 17-25. között zajló tornán nézők is ülhetnek majd a lelátókon. A maximális kapacitás 13 százalékát használhatják ki a rendezők, és természetesen szigorú járványügyi szabályokat kell betartania mindenkinek. A jegyárusítás április 14-én indul, minden bizonnyal óriási érdeklődés mellett.

Forrás itt és itt

A kiemelt kép forrása: tennis-buzz.net