RG 2021: Svitolina és Kenin megnyerte, a világelső feladta a maga mérkőzését

Tovább fogyatkozik a hölgyek mezőnye a francia fővárosban, hiszen a korábban visszalépő versenyzők mellett, ezúttal Ashleigh Barty adta fel a mérkőzését.

A második fordulós mérkőzések folytatódtak ma Párizsban, ahol a felső ágon volt ezúttal a sor. A délelőtti programban pályára lépett Elina Svitolina, Sofia Kenin és Ashleigh Barty is, azonban utóbbi egy sérülés következtében kénytelen volt visszalépni.

Svitolina esetében végre felcsillanhat a remény halvány sugara, hogy talán majd most jön el az ő ideje. Esetében ebben már évek óta reménykednek a rajongók, de mindeddig nem következett be az áttörés. A második körben Ann Li volt az ellenfele, ami papíron simának ígérkezett. Ennek megfelelően indult a találkozó, az ukrán lány lemosta ellenfelét az első szettben a pályáról. A második játszma azonban kapásból meglepetéssel indult, hiszen az amerikai lány, aki a világranglista 75. pozícióját foglalja el jelenleg, elvette Svitolina adogatását, és 4-1-ig magabiztosan loholt a szettgyőzelem felé. Ennél a pontnál viszont az 5. kiemelt visszavette az irányítást és felőrölte Li-t, ezzel 6:0, 6:4-gyel jutott be a harmadik körbe.

Sofia Kenin baja is meggyűlt ellenfelével, aki sokkal szorosabb meccset csikart ki a korábbi Grand Slam győztestől. A világranglistán a Top 200-on kívül lévő Hailey Baptiste ugyanis nagyon erős és határozott játékot mutatott be, az első szettben pedig majdnem a tiebreakig is eljutott. A második játszmában már sokkal hektikusabb produkciót nyújtott mindkét lány, de Kenin rutinja diadalmaskodott végül, így 7:5, 6:3 arányban nyerte a második fordulós meccsét.

A világelső és 2019-es bajnok Ashleigh Barty már az első fordulóban is döcögős teljesítménnyel harcolta ki a továbbjutást, ám látva a mai játékát, valószínű, hogy sérülés állt a dolog hátterében. Magda Linette személyében ráadásul nem is gyenge második körös ellenfél jutott neki a Garroson. Az első játszmában az ausztrál világelső szenvedett, Linette lényegében megsemmisítette, és pontot is alig tudott Barty nyerni. A 6:1-re elvesztett első játszma után ápolást kért, majd visszatért, de néhány játék múlva kezett fogott Linette-tel. Barty hátsérüléssel bajlódott az elmúlt időszakban többször is, de ezúttal a bokáját ápolták, így szinte biztos, hogy ez okozta a problémát számára.

További eredmények a délelőtti – kora délutáni programból:

Kostyuk – Zheng: 6:3, 6:4
Muchova(18.) – Lepchenko: 6:3, 6:4
Pegula(28.) – Martincova: 6:3, 6:3
Jabeur(25.) – Sharma: 6:2, 6:4
Krejcikova – Alexandrova(32.): 6:2, 6:3

A kép forrása: wtatennis.com