RG 2021: Férfi döntő beharangozó

2021. június 13.
by cort

Meglesz Novak Djokovic 19. Grand Slam trófeája, és felzárkózik Roger Federer és Rafael Nadal mögé, vagy a trónkövetelő Stefanos Tsitsipas végre leteszi a NextGen névjegyét.

Ma délután három órakor kezdődik az idei Roland Garros férfi egyesének fináléja, és az már biztos, hogy tenisztörténelmet látunk. Amennyiben Novak Djokovic nyeri a döntőt, ő lesz az első játékos, aki az Open érában mindegyik Grand Slam tornát legalább két alkalommal megnyeri, amennyiben Tsitsipas nyer, ő lesz az első görög Grand Slam győztes játékos.

A görög igazi bajnok alkat, 22 éves korára rendkívül éretten teniszezik, már komoly kihívója a nagy hármasnak, és az idei salakos szezonban egy lyoni és egy Monte Carlo-i tornagyőzelem mellett egy barcelonai döntő szerepel a neve mellett. Djokovic ennél visszafogottabban szerepelt, de ez az ő esetében nem jelent semmit.

Az elődöntőben mindkét játékos hatalmas mérkőzésen jutott a fináléba, a görög a német Zverevet verte öt szettben, Djokovic pedig Nadalt győzte le egy zseniális meccsen. A szerb az elődöntőben fél órával többet töltött a pályán, mint döntőbeli ellenfele, és 5 órával később fejezte be a mérkőzését, ez egy hosszú meccsen akár még döntőnek bizonyulhat, és arról se feledkezzünk meg, hogy Djokovic a Roland Garros-t megelőzően végigjátszott egy belgrádi 250-es tornát is.

Egymás elleni mérlegüket tekintve a szerb áll jobban, 5-2-re vezet, ha csak a salakos mérkőzéseiket vesszük alapul, akkor ott 3-0 Djokovic javára, és a legutóbbi négy meccsüket is a világelső nyerte. A tavalyi, októberi Garros-on is találkozott a két játékos, ott egy emlékezetes összecsapáson szintén a szerb nyert, akárcsak alig egy hónapja Rómában, amikor egy szoros három szettesben múlta felül a görögöt.

Tsitsipas nagyszerű formában érkezett a tornára, és magabiztosan menetelt a fináléig, de ettől függetlenül a világelső a döntő esélyese. Intő jel lehet azonban Djokovic számára, hogy amikor 2015-ben szintén sikerült legyőznie Nadalt, akkor végül nem sikerült elhódítania a serleget, mert egy bizonyos Stan Wawrinka kiváló játékkal legyőzte a fináléban.

Kép forrása: atptour.com