Wimbledon 2021: Itt az első meglepetés! Stefanos Tsitsipas máris búcsúzott
Stefanos Tsitsipas számára hamar véget ért a 2021-es wimbledoni torna. A görög teniszező óriási meglepetésre három játszmában maradt alul az amerikai Francis Tiafoe-val szemben.
A wimbledoni 1-es pálya programját egy izgalmasnak ígérkező találkozó nyitotta, hiszen a pár héttel ezelőtti Roland Garros finalista, görög Stefanos Tsitsipas, és az amerikai Francis Tiafoe mérkőzött meg egymással. A két játékos eddig egyetlen alkalommal, a 2018-as Next Gen világbajnokságon csapott össze, akkor Tsitsipas tudott nyerni.
Tiafoe nem teketóriázott sokat, rögtön breakkel nyitotta a mérkőzést. Az amerikainak a játszma további részében csupán egyetlen break labdát kellett hárítania, ezt megtette, és 6-4-gyel vezetést szerzett. A második felvonásban a görög már igyekezett jobban vigyázni az adogatására, amit hiába tudott egy darabig magabiztosan hozni, 4-4-nél elveszítette azt. Tiafoe pedig ha nem is könnyedén, de lezárta a játszmát, és a szakadék szélére lökte Tsitsipast. A harmadik játszma ráadásul egyértelműen bebizonyította, hogy ez nem a görög napja, hiszen minden kritikus játékból az amerikai jött ki jobban, aki egy 6-3-ra megnyert szettel óriási meglepetésre bejutott a második fordulóba.
A mérkőzés végeredménye:
Francis Tiafoe-Stefanos Tsitsipas ( 3 ) 6/4 6/4 6/3
Kiemelt kép forrása: inews.co.uk