Wimbledon 2021: Djokovic bejutott a legjobb 16 közé

A férfi világelső ezúttal “kiszorult” az 1-es pályára, de hatalmas gondot ez sem okozott a kétszeres címvédőnek.

Ott van a negyedik fordulóban Novak Djokovic (1.) a 2021-es Wimbledoni Teniszbajnokságon. A férfiak szerb világelsője pénteken a legjobb 32 között az amerikai Denis Kudlával mérkőzött meg, aki 113 hellyel van hátrébb az ATP világranglistáján, mint ő. A pályán azonban nem volt ekkora a különbség a felek között, Kudla kimondottan megszorongatta a 20. Grand Slam-győzelmére hajtó Djokovicot, de a torna ötszörös bajnoka ahogyan szokta, az igazán szoros szituációkban rendre a maga javára fordította az eredményt. A legnehezebb dolga a harmadik szettben volt, mivel Kudla 4/1-re is vezetett ellene, majd miután visszajött ebből a hátrányból, a tie-breakben elveszítette az első 3 labdamenetet, később pedig játszmalabdával is kellett szembesülnie. A végén, 2 óra és 19 perc után, azonban így is ő nevethetett – végeredmény: 6/4 6/3 7/6(7).

Djokovicnak a negyeddöntőbe jutásért Christian Garinnal (17.) kell megküzdenie, aki négy szettben búcsúztatta a spanyol Pedro Martinezt. Ha pedig a chileit is legyőzi, akkor a Fucsovics Márton – Andrey Rublev (5.) párharc nyertesével találkozhat a legjobb 8 között.

Kép forrása: bbc.co.uk.