„Épp annyira vagyok elkötelezettje ennek a sportnak, mint bárki más”
Novak Djokovic Wimbledonban a negyeddöntőbe jutott – elmondása szerint sokkal jobban „jelen volt mentálisan” a Christian Garin elleni mérkőzésen, amelyet három szettben nyert meg.
Az egész torna során eddig egyetlen egy szettet veszített el a világelső, az első fordulós brit fiatal, Jack Draper elleni meccsen. Annak ellenére, hogy a harmadik fordulóban Denis Kudla ellen három szettben továbbjutott, a szerb nem volt elégedett a teljesítményével. Ezzel szemben hétfőn makulátlan adogatójátékkal a teljes mérkőzést uralta, győzelmét követően pedig azt nyilatkozta, hogy sokkal stabilabbnak érzi magát.
„Örülök, különösen a mai meccsnek. A harmadik forduló után, egyszerűen egyszer lent-egyszer fent állapotban voltam. A mai napon nagyon stabil volt a játékom az első ponttól az utolsóig. Mentálisan végig jelen voltam. Sokkal jobban szerváltam, a pálya adottságait is jobban ki tudtam használni. Christian először játszott a center pályán. Látszott hogy ideges volt, a meccs elején sok ki nem kényszerített hibája volt, ezt ki is tudtam használni hogy kényelmesen megnyerjem az első szettet. Jól szerváltam, jól éreztem magam. Valószínűleg ez általánosságban befolyásolja az egész játékot” – mondta Djokovic.
„Amikor jól szerválok, sok pontot hozok az első szervákból, hamar letudom az adogató játékaimat, ezek több és több önbizalmat adnak nekem, és ezáltal kicsit többet is lazíthatok a fogadó játékoknál”.
Hétfői győzelmét követően a harmadik helyen áll a mindenkori legtöbb wimbledoni férfi egyes negyeddöntőbe jutott játékosok listáján, beérve Arthur Gore eredményét. Djokovic elmondta, hogy az ilyen rekordok segítik őt a motivációban.
„Nyilván, mindig jó hallani ezeket a statisztikákat. Megtiszteltetés számomra rekordokat dönteni abban a sportban, amelyet teljes szívemből szeretek. Azt hiszem, olyannyira elkötelezettje vagyok ennek a sportnak, mint bárki más ezen a tornán. Egyszerűen csak a legjobbamat próbálom mindig nyújtani. Természetesen a rekordok egy motiváló tényező. Tisztában vagyok vele, hogy sok rekordot jegyzenek ebben a sportágban. Nem ismerem mindegyiket. De az tény, hogy inspirálnak a legjobb teniszemre” – zárta sorait a világelső.
Kép forrása: insidesport.co