Wimbledon 2021: Berrettini jutott be elsőként a döntőbe

Matteo Berrettini már készülhet pályafutása első wimbledoni döntőjére. Az olasz teniszező az elődöntőben négy szettben győzte le a lengyel Hubert Hurkaczot. 

Matteo Berrettini és Hubert Hurkacz játszotta az első elődöntőt Wimbledonban. Az olasznak a Grand Slam torna ezen szakasza már nem volt ismeretlen terep, hiszen a 2019-es US Openen már eljutott a legjobb 4 közé, míg a lengyel nagy skalpokat könyvelhetett el annak érdekében, hogy karrierje első wimbledoni döntőjéért játszhasson.

A mérkőzés első hat játékában mind a két játékos előtt adódott break lehetőség, ám ezek egyelőre kihasználatlanul maradtak. 3-3 után viszont Berrettini tudott egy fokozattal feljebb kapcsolni, kétszer is elvette Hukacz adogatását, és 6-3-mal vezetést szerzett. Az elveszített első játszma nyomott a latban a lengyel teljesítményén, aki a második felvonásban rengeteg hibával teniszezett. Berrettini ezt kegyetlenül ki is használta, nem engedélyezett játékot ellenfelének, és egy 6-0-ra megnyert szettel óriási lépést tett a wimbledoni finálé felé.

Berrettini nagyon magabiztosan nyerte az első két játszmát
Kép forrása: twitter.com

A harmadik játszmában Hurkacz kezdett egyre jobban magára találni, már nem volt annyira sérthető a saját adogatása mögött, Berrettini pedig annyit tudott tenni, hogy szépen futott az eredmény után. A harmadik etapot végül a Tiebreak döntötte el, ahol Hurkacz remek szervái, valamint agresszív játéka mellett Berrettini váratlanul több könnyelmű hibát is vétett. A lengyel magabiztosan nyerte a rövidítést, és életben tartotta a reményt karrierje első Grand Slam döntőjére.

Hurkacz remek tenisszel szépített
Kép forrása: twitter.com

Berrettini viszont hamar túltette magát az elbukott harmadik játszmán, és a negyedik etapot rögtön egy breakkel kezdte. Az olasz a folytatásban nem adott túl sok esélyt fogadóként Hurkacznak, akit ezáltal arra kényszerített, hogy 5-3-as hátrányánál a mérkőzésben maradásért adogasson. A lengyel ezt egy meccslabda hárításával megtette, így az olaszra várt a feladat, hogy adogatóként zárja le az elődöntőt. Berrettini ugyan kettőshibával kezdte a szervajátékát, azonban utána remek szerváinak köszönhetően négy szettben megnyerte a találkozót.

Berrettini megérdemelten jutott a wimbledoni döntőbe
Kép forrása: twitter.com

Matteo Berrettininél előbb vagy utóbb számítani lehetett, hogy bejut egy Grand Slam döntőjébe, hiszen ebben az évben nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, és igen pozitív előjel volt Queen’s Club megnyerése is. Az olasz egyelőre még vár az ellenfelére a fináléban, aki a világelső Novak Djokovic vagy a kanadai Denis Shapovalov lesz.

A mérkőzés végeredménye: 

Matteo Berrettini ( 7 )-Hubert Hurkacz ( 14 ) 6/3 6/0 6/7(3) 6/4

Kiemelt kép forrása: twitter.com