Wimbledon 2021: A férfi döntő beharangozója
Ma délután 3 órakor az első helyen kiemelt Novak Djokovic hatodik, a világranglista kilencedik Matteo Berrettini pedig első wimbledoni elsőségéért lép pályára.
A tét mindkét játékos számára óriási, az olasz karrierje első Grand Slam trófeáját szerezheti meg, a szerb pedig győzelmével felzárkózhat a hússzoros Grand Slam bajnokok, Roger Federer és Rafael Nadal mellé. Ráadásul Djokovic ezzel életben tarthatja naptári Grand Slam álmait is, és idén már “csak” a US Openen kellene nyernie ahhoz, hogy Rod Laver után a második olyan teniszező legyen, aki egy éven belül mind a négy major tornán győzni tudott.
Djokovic 2018-as wimbledoni “visszatérése” óta uralja a Grand Slameket, 11 tornából 7 alkalommal nem talált legyőzőre, és a négy vereségéből egy alkalommal sérülés miatt kellett feladnia a mérkőzést, egyszer pedig (ki ne emlékezne rá) a US Openen leléptették. Ilyen előjelekkel nem csoda, hogy a szerb az összecsapás esélyese, ráadásul Wimbledonban nem gyakran fordul elő vele, hogy a döntőben vereséget szenvedjen. Hat wimbledoni fináléjából eddig csak egyszer, 2013-ban hagyta el vesztesen a pályát, amikor Andy Murray egy három szettes meccsen otthon tartotta a trófeát.
Ellenfele, Matteo Berrettini már így is történelmet írt azzal, hogy ő első olasz férfi teniszezőként döntőt játszhat Wimbledonban, és az első aki 45 év után olaszként Grand Slam fináléba jutott. Igazi győztes alkat, aki nagyszerű formában teniszezik, idén még veretlen füvön, sorozatban 11 mérkőzésen nem talált legyőzőre, és a mutatott játéka alapján esélye lehet meglepetést okozni a kétszeres címvédő ellen. Az olasznak fekszik a pálya, nagyszerűen adogat, nagy tenyerese van, és emellett a nyesett fonákja is nagyon hatékony, de ezek ellenére alighanem csak akkor lehet valós esélye a győzelemre, ha végig jól adogat, és kevés hibával játszik.
A két teniszező eddig két alkalommal találkozott egymással, mindkét találkozójukat a világelső nyerte, legutóbb épp a Garros-on futottak egymásba, ahol négy szettben nyert a későbbi bajnok szerb.