Djokovic döntött: elindul az Olimpián
Elég egyértelműnek tűnik, hogy megcélozza ezzel a Golden Slamet.
A szerb világelső csütörtöki Twitter-bejegyzésében jelentette be, hogy ott lesz Tokióban, a július 23. és augusztus 8. között megrendezendő ötkarikás játékokon. “Büszke vagyok, hogy csomagolhatok Tokióra és csatlakozhatok szerb küldöttséghez, alig várom, hogy éremért harcolhassak az Olimpián. Szerbiáért küzdeni mindig is egy különleges élmenyt és motivációt jelentett számomra, ezúttal is mindent megteszek, hogy boldoggá tegyem az embereket. Hajrá!” – írta a közösségi médián az immáron 20-szoros Grand Slam-bajnok.
Djokovic múlt héten megnyerte a Wimbledoni Teniszbajnokságot, ezzel beérte Roger Federert és Rafael Nadalt a major-győzelmek számában, s mivel övé ebben az évben az első három Grand Slam-torna, lehetőség nyílt arra is, hogy Rod Laver óta (1969) az első férfi teniszező legyen, aki az adott naptári év mind a négy nagy tornáját megnyeri. Ehhez teheti hozzá akár az olimpiai aranyat, amivel megismételhetné Steffi Graf 1988-as “Golden Slam”-ét is.
Az ötkarikás torna egy héttel a játékok lezárta előtt (augusztus 1.) ér véget. Ám az illusztris seregszemlét meglehetősen beárnyékolja a Japánban jelenleg is tomboló covid-járvány, ami miatt úgy döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, hogy a teljes eseményt nézők nélkül rendezik meg. A kedvezőtlen körülmények és az egészségügyi kockázat miatt arra számítanak, hogy számos híres sportoló lemondja a részvételt. Ezt a döntést hozta meg korábban Rafael Nadal, Roger Federer és Dominic Thiem is, ők viszont elsősorban sérülés miatt hagyják ki a versenyt. Jó kérdés, az esetleges kihívók közül, lesz-e olyan, aki szintúgy lemondja még a részvételt? Habár az ismert okok miatt a torna veszíteni fog a megszokott renoméjából, így is azt lehet mondani, hogy Djokovic nagyratörő céljai érdekében logikus döntést hozott: elvégre nem lehet tudni, lesz-e ilyen formában 2024-ben, mint most? Egy ilyen rekord közelébe, pedig nem minden olimpiai esztendőben kerül oda egy teniszező, Graf hőstette is abszolút példátlan a sportág történelmében.
Djokovicnak ez lesz a negyedik Olimpiája: 2008-ban Pekingben bronzérmes lett, aztán Londonban a bronzmeccsen (2012), Rio de Janeiróban pedig az első fordulóban (2016) az argentin Juan Martin Del Potro győzte le.
Kép forrása: tennisworldusa.org