Visszavonul Bacsinszky Tímea, magyar származású svájci teniszezőnő

2021. július 17.
by Opistho

A Facebook-oldalán jelentette be péntek reggel a 32 éves Bacsinszky Tímea, hogy hivatalosan is visszavonul a profi tenisztől. 2019 őszén játszotta utolsó mérkőzését, azóta egyet sem, így nem volt nagy meglepetés, hogy befejezi. Üzenetében megírta, hogy milyen sokat jelentett neki a karrierje, ami büszkeséggel tölti el. Megköszönte a támogatást a szurkolóknak, a WTA-nak, a svájci tenisznek és persze édesanyjának, barátainak, a családjának.

Bacsinszky Svájcban született, 1989-ben. A szülei magyarok voltak, gyermekkorának egy részét Szatmárnémetin töltötte, anyja Debrecenből, apja Erdélyből származik. Magát svájcinak tartja, de beszél magyarul és van kötődése Magyarországhoz, például a közösségi oldalain láttuk már többször is magyar sportsikerekhez gratulálni, magyar sportolóknak szurkolni.

Kép forrása: hawtcelebs.com

5 éves korától kezdett el teniszezni, az apja, Igor oktatta edzőként, a teniszpályán és azon kívül is súlyosan korlátozva, traumatizálva lányát. A történetet sokan hallották, olvastak már azóta, hogy nyilvánosságot kapott. A legtöbben az eset tanulságait próbálták levonni, de még olyanok is voltak néhányan, akik Bacsinszky apjának védelmére keltek, hogy szükséges volt ez a szigor a teniszkarrier megvalósulásához. Később a magyar sajtóban megjelent Bacsinszky Igor nyilvános válasza is lányának, akivel már sok éve nem beszélt, aki szintén ezeket az éveket hangoztatta. Ezeknek a hozzászólóknak azonban érdemes azon is elgondolkodni, hogy vajon az hogy lehet, hogy több száz fantasztikus női és férfi karriert végignézhettünk a WTA és ATP Tour-on, de mégis a legtöbben ilyen tapasztalatok nélkül is képesek voltak a sikerre. Szigorú és kevésbé szigorú edzők és szülők, de ilyen traumákat mégsem okoztak. Bacsinszky Tímea nyilvánvalóan nem véletlenül nyilatkozott még 10 évvel később is olyanokat, hogy gyerekkorában az apja ketrecben tartotta, hogy vesztes mérkőzésekből mindig családi veszekedés lett, hogy az apja meg sem érdemli, hogy gyereke lehetett és hogy ő győzte meg az anyját arról, hogy váljon el végül az apjától, illetve, hogy éveken át kellett pszichológushoz járnia, hogy feldolgozhassa, ami azokban az években történt vele. Ezek alapján nem lehet kérdés, hogy az apja olyan határokat lépett át, amelyeket nem szabad átlépni. Nem kérdés, hogy Igornak bérelt helye van a top 10 legrosszabb tenisz-apuka között, Bernard Tomic és Mirjana Lucic-Baroni apja mellett.

A nehéz kezdet után Bacsinszky-nak sokáig tartott, mire megtalálta az útját a sikerhez és sikerült őszintén megszeretnie a teniszt. Karrierje elején játszott például az akkoriban világelső Justine Henin ellen is, majd 2009-ben sikerült élete első WTA-torna döntőjébe bejutni, ahol győzni is tudott. Lassan előre jutott ranglistán, 20-22 éves korában a világranglista 50.-40. helye körül járt. Komolyabb eredményekre azonban várni kellett, mivel ezekben az években még mindig úgy teniszezett, hogy játék közben folyton képek ugrottak be fiatalkoráról, nem tudta még feldolgozni múltját.

Kép forrása: itftennis.com

2011-ben Bacsinszky komoly sérüléssel bajlódott, visszatérés után pedig nagyon nem ment neki a játék. Ekkoriban döntött úgy, hogy elege lett a lett az egészből és hogy abbahagyja a teniszt, hogy nem azt fogja csinálni, amire gyerekkora óta hajtják. Szakmai segítséget használva végre képes volt elkezdeni feldolgozni a múltat. A következő időszakban Bacsinszky életében először „civil” életet élhetett, ahol számos dolgot próbálhatott ki, amire korábban nem volt esélye, például tanulni, egy hotel-mendzsment iskolába készülni és eközben felszolgálóként dolgozott bárokban, szállodákban. Később úgy nyilatkozott erről az időszakról, mint karrierje, élete egyik legfontosabb időszakáról, itt tanulta meg, hogy milyen sokat dolgoznak azok az emberek, akik a teniszkarrier közben segítik és hogy emiatt gondolta úgy, hogy visszatér és ad még egy esélyt magának. 2013 májusában így visszatért a teniszhez.

Felfogadta Stan Wawrinka egyik korábbi edzőjét és eltökélt szándéka volt, hogy sikeres legyen. A „második teniszkarrier” már egészen másképpen alakult. Fokozatosan egyre jobb tenisz mellett végül elérkezett karrierje egyik csúcspontjára, amikor 2015-ben a legjobb 4 közé jutott a Roland Garroson, többek között Madison Keys-t és Kvitovát is búcsúztatta, még végül csak az akkor nagyon jó formában lévő Serena Williams tudta legyőzni döntő szettben, szett és break-előnyről fordítva. Ezek után Wimbledonban a negyeddöntőig jutott, mely eredményekkel már a világranglista 13. helyét érte el. Ősszel, a pekingi tornán pedig miután három egykori világelsőt győzött le a döntőig, bejutott a legjobb 10 közé is.

Kép forrása: wtatennis.com

Ezt követően 2016-ban is sikereket könyvelhetett el, a Roland Garroson ezúttal a negyeddöntőig jutott, majd ezek után némileg váratlanul komoly eredményt ért el a 2016-os riói olimpián, miután Martina Hingis-el párosban ezüstérmet sikerült nyerniük a svájci csapatnak. 2017-ben a Roland Garroson újabb nagy menetelése volt, újra eljutott az elődöntőig, de ezúttal is a későbbi győztes állította meg, mivel Jelena Ostapenko 3 játszmában búcsúztatta. A Svájc francia nyelvű részén élő Bacsinszky egyre nagyobb népszerűségnek örvendett a párizsi közönség körében, akik várták, hogy újra láthassák.

Sajnos azonban karrierjében egy újabb sérülés okozott törést. 2017 októberében meg kellett műteni, amivel a szezonja véget is ért. Visszatérése után kisebb sikerei még voltak 2018-19-ben, például a 10. kiemelt Kasatkina búcsúztatása az Australian Openen két éve.

Karrierje során összesen 4 egyéni és 5 páros WTA szintű tornát nyert, számos ITF tornagyőzelem mellett. A Fed-Kupában 2016-ban és 2017-ben is az elődöntőig jutott a svájci csapattal. Karrierjének története pedig komoly tanulságokkal szolgál. A 2012-13-as kihagyása alatt derült ki ugyanis, hogy egy kis önálló élet is elég volt ahhoz, hogy megtalálja a motivációt, hogy a kemény gyerekkori szigor helyett a saját útját kellett megtalálni a sikerhez. Talán sok mostani fiatal, tehetséges játékosnak is jót tenne, ha egy időre a hétköznapi emberek életet éljék, lehet, hogy ez többet használna, mint egyszerűen csak hajtani őket újra és újra.

A teniszkarrierhez gratulálunk és minden jót a további életére Bacsinszky Tímeának!

Kiemelt kép forrása: wtatennis.com