Pablo Carreno Busta lett Hamburg bajnoka

Pablo Carreno Busta nyerte a hamburgi ATP 500-as tornát. A spanyol teniszező a döntőben két szettben győzte le a szerb Filip Krajinovicot. 

A hamburgi verseny fináléját a szerb Filip Krajinovic, valamint a spanyol Pablo Carreno Busta vívta. Mind a kettejüknek fontos mérföldkő lehetett volna ez a tornagyőzelem, hiszen Krajinovic az első ATP trófeájáért hajtott, míg Carreno Busta első ízben nyerhetett volna 500 pontot érő viadalt. A két játékos legutóbb 2019-ben Stockholmban találkozott, ahol a szerb döntő szettben nyerni tudott.

Carreno Busta hamar break előnybe került a mérkőzés elején, és miután 4-2-nél újra elvette Krajinovic adogatását, nagy lépést tett a vezetés megszerzése felé. A spanyol pedig nem teketóriázott sokat, azonnal kiszerválta a szettet, amit 6-2-re nyert meg. Carreno Busta ráadásul remekül kezdte a második  felvonást és rögtön breakkel nyitott. A torna második kiemeltje pedig a folytatásban kiválóan szervált, egyáltalán nem adott esélyt fogadóként ellenfelének, és azt követően, hogy 6-4-re behúzta a második szettet, 1 óra 23 perc játék után tornagyőzelmet ünnepelhetett.

Pablo Carreno Busta meggyőző teljesítménnyel lett Hamburg bajnoka
Kép forrása: atptour.com

Pablo Carreno Busta teljesen megérdemelten nyerte meg pályafutása első ATP 500-as tornáját. A spanyoltól a torna során Taberner, Lajovic, Delbonis, majd a döntőben Krajinovic sem tudott szettet elvenni.

A döntő végeredménye: 

Pablo Carreno Busta ( 2 )-Filip Krajinovic ( 6 ) 6/2 6/4

Kiemelt kép forrása: atptour.com