Tamara Zidansek Lausanneben szerezte meg karrierje első WTA tornagyőzelmét

Tamara Zidansek nyerte a Lausanne-i WTA tornát. A szlovén teniszezőnő egy kiélezett csatában győzte le a francia Clara Burelt a fináléban. 

A Lausanne-i verseny fináléjába két olyan játékos jutott be, akiknek egyaránt ez volt pályafutásuk első WTA tornadöntőjük. Zidansek első kiemelthez mérten menetelt a döntőig, míg Burel több nagyobb skalpot is megszerzett, hiszen a fináléig vezető úton kiejtette Fernando Ferro-t, valamint Caroline Garciát.

Burel kezdte sokkal jobban a finálét, és miután elnyerte Zidansek első két adogatójátékát, 3-0-val indított. A szlovén ugyan a játszma végén redukálta break hátrányainak számát, azonban azt már nem tudta megakadályozni, hogy Burelé legyen az első szett. A francia 5-4-nél semmire hozta a szerváját, így 6-4-re hozta az első játszmát. Burel nagyon közel volt a tornagyőzelemhez, hiszen a második felvonásban már 4-2-re is vezetett, azonban Zidansek összeszedte magát, és végül miután Tiebreakban behúzta a második szettet, kiegyenlített. A megnyert rövidítés óriási lendületet adott a szlovénnak, aki a döntő játszmában 1-1 után már veszített újabb gamet, így 2 óra 7 perc játék után megszerezte a tornagyőzelmet.

Tamara Zidanseknek nagyon érett karrierje első egyéni WTA tornagyőzelme, hiszen a Roland Garroson is remekül játszott. A szlovén teniszezőnő ráadásul bebizonyította, hogy hatalmas küzdő, hiszen pokolian nehéz helyzetből nyerte meg a Lausanne-i torna fináléját.

A döntő végeredménye: 

Tamara Zidansek ( 1 )-Clara Burel 4/6 7/6(5) 6/1

Kiemelt kép forrása: beinsports.com