Hogy szólítsunk, Elina?
Egy hete mondta ki a boldogító igent Elina Svitolina Gael Monfilsnak Genfben. Az utóbbi napokban viszont a sajtó és a sportág rajongói is kicsit zavarba estek azzal kapcsolatban, hogy milyen vezetéknévvel illessék ezentúl az ukránok korábbi világbajnokát?
Július 16-án a Genfi-tó partjánál, festői környezetben kelt egybe napjaink tenisz-álompárja, Elina Svitolina és Gael Monfils. Svitolina az esküvő után nem sokkal írta át nevét közösségi média felületein Elina Monfils-ra azon hagyomány részeként, hogy a menyasszony a vőlegény vezetéknevét veszi fel, miután összeházasodtak. Emiatt számos sporttal, vagy éppen sportfogadással foglalkozó weboldal is “átkeresztelte” a világranglista 6. helyezettjét, ő azonban a minap elmondta az ukrán BTU nevű hírportálnak, azt szeretné, ha a sajtó továbbra is a leánykori nevén említené:
“Nem tudom, miért változtatták meg a vezetéknevemet. Talán azért, mert én magam is átírtam a közösségi médiában, viszont karrierem hátralevő részében is Svitolinaként fogok szerepelni, s ha egyszer befejezem a teniszt, majd változtatok ezen. Eddigi eredményeimet ezzel a névvel értem el, apukám is ideges lenne, ha ezentúl Elina Monfilsként játszanék – tette hozzá viccelődve – Büszkén viselem a Svitolina nevet és a teniszkarrierem is ezzel forrt már össze, ilyen egyszerű.”

Éljen az ifú pár!
Kép forrása: wtatennis.com
Svitolina eddig több, mint 20 és félmillió dollárt keresett, nyert 15 WTA-tornát, köztük a 2018-as világbajnokságot, ami karrierje eddigi legnagyobb sikere, Grand Slam-tornákról pedig két elődöntője van eddig, Wimbledonban és a US Openen jutott el a még legjobb 4-ig tavalyelőtt. Most pedig hitvesével az Olimpiát választották nászút helyett, ami az esküvő utáni napokat illeti. A döntés – az ő részéről legalább is – eddig kifizetődőnek tűnik, ugyanis már a legjobb 8 között van Svitolina a hölgyek egyéni tornáján, és Barty, Osaka, valamint Sabalenka kiesése után ő a legmagasabban rangsorolt a talpon maradtak közül. A negyeddöntőben az olasz Camila Giorgival mérkőzik meg, győzelem esetén pedig a Paula Badosa – Marketa Vondrusova meccs nyertese ellen szállhat harcba a garantált éremért.
(via)
Borítókép forrása: facebook.com/elinasvitolinaofficial