Olimpia 2020: Elég volt a hőségből

2021. július 28.
by cort

A Nemzetközi Teniszszövetség a tokiói forróság miatt későbbi időpontra rakta a mérkőzések kezdési időpontját.

Már a torna kezdetén több játékos, köztük a világelső Novak Djokovic valamint az orosz Daniil Medvedev is kifogásolta, hogy a nagy hőség, és a korai kezdési időpontok miatt nagyon megterhelőek a körülmények a játékosok számára. Az utóbbi napokban a szerb több alkalommal is szóvá tette, hogy a szervezőknek változtatni kellene a kezdési időpontokon, semmi nem indokolja, hogy a játékosok a legnagyobb hőségben lépjenek pályára, a mai játéknapon pedig több játékos is komolyan megszenvedte a hőséget, a hölgyeknél a spanyol Paula Badosa napszúrás miatt volt kénytelen feladni a mérkőzését, és csak segítséggel tudta elhagyni a pályát.

Az egészségre is veszélyes körülmények miatt a Nemzetközi Teniszszövetség a mai napon közleményben tudatta, hogy a torna hátralévő részében minden mérkőzés délután 3 óra után kezdődik, így elkerülhetőek lesznek a mai napon történt szomorú esetek is.