Olimpia 2020: Djokovic-Zverev elődöntő a felső ágon

Novak Djokovic és Alexander Zverev küzdhet meg a fináléért a tokiói olimpián. Mind a két játékos egyaránt könnyedén nyerte meg a negyeddöntőjét. 

Novak Djokovic továbbra is kirobbanó formában teniszezik a tokiói ötkarikás játékokon. A szerb mai ellenfele a hazaiak utolsó versenyben lévő játékosa, a 2014-es US Open finalista Kei Nishikori volt. A világelső rögtön 3-0-val nyitotta a mérkőzést, és miután 5-2-nél újra breakelni tudott, 6-2-vel szettelőnybe került. Djokovic a folytatásban a koncentrációjából, valamint a játéka intenzitásából egyaránt nem veszített semmit, és kifogástalan tenisszel lenullázta a japánt. A 34 éves teniszező ezzel pályafutása során harmadik alkalommal küzdhet meg az olimpiai döntőbe jutásért, hiszen 2008-ban Nadaltól, 2012-ben pedig Murraytől kapott ki a legjobb 4 között.

Djokovic meglehetősen nagy verést mért Nishikorira
Kép forrása: atptour.com

Alexander Zverev sem borzolta igazán a kedélyeket az olimpiai torna negyeddöntőjében. A német teniszező a legjobb 8 között a francia Jeremy Chardyval mérkőzött meg, és magabiztosan jutott be az elődöntőbe. Zverev a találkozó harmadik játékában került break előnybe, és mivel gond nélkül hozta a saját szerváit, 6-4-gyel megszerezte a vezetést. A második felvonás már ennél is kevesebb izgalmat hozott, hiszen a francia háromszor is elveszítette az adogatását, a német pedig 6-1-gyel lezárta a mérkőzést. Zverev 1 óra 7 perces győzelmét követően készülhet karrierje első olimpiai elődöntőjére.

Zverev gond nélkül győzte le Chardyt
Kép forrása: eurosportplayer.com

A tokiói ötkarikás játékok egyik elődöntőjét tehát Novak Djokovic és Alexander Zverev vívja meg egymással, ahol mind a kettejük számára az első olimpiai döntő lesz a tét.

Negyeddöntők eredményei: 

Novak Djokovic ( 1 )-Kei Nishikori 6/2 6/0

Alexander Zverev ( 4 )-Jeremy Chardy 6/4 6/1

Kiemelt kép forrása: sportsnet.ca