US Open 2021: Medvedev simán, Tsitsipas drámai csatában jutott tovább
Megkezdődött az év utolsó Grand Slam tornája. A US Open első napján Daniil Medvedev és Stefanos Tsitsipas is sikerrel vette az első mérkőzését.
Daniil Medvedev viszonylag jó formában érkezett Flushing Meadowsba, és az első fordulóban ezt Richard Gasquet tapasztalta meg. Az első szett fej-fej melletti küzdelmet hozott, aminek 5-4-nél Medvedev két parádés emelésének köszönhetően véget vetett. A második felvonásban az orosz 3-2-őt követően került break előnybe, és miután saját adogatásait gond nélkül hozta, egy 6-3-ra megnyert szettel kétszettes vezetésre tett szert. A harmadik játszmában már teljesen kinyílt az olló a két játékos között, Medvedev csupán egy gamet engedélyezett ellenfelének, aki így végül 1 óra 59 perc játék után magabiztosan jutott be a második fordulóba. A világranglista második orosz a következő körben az osztrák Dominik Koepferrel játszik.
Stefanos Tsitsipas igencsak érdekes mérkőzésre számíthatott előzetesen, hiszen a háromszoros Grand Slam bajnok Andy Murrayvel játszott. A görög számára nem is kezdődött jól a találkozó, mivel meglehetősen simán 6-2-re elveszítette az első játszmát. Tsitsipas a második felvonásban ráadásul könnyen igen komoly bajba kerülhetett volna, azonban a rövidítést két szettlabda hárítását követően 9-7-re megnyerte. Murray mintha mi sem történt volna, nyugodtan teniszezett tovább, és a harmadik etap bezsebelésével egy játszmára került attól, hogy kiejtse a torna harmadik kiemeltjét. Tsitsipas azonban megemberelte magát, könnyedén ki tudott másodjára is egyenlíteni, majd az ötödik játszmát egy korai breaknek köszönhetően megnyerve kiharcolta a legjobb 64 közé kerülést. A Roland Garros idei döntőse egy igen küzdelmes mérkőzésen jutott tovább, ami 4 óra 44 percig tartott. Tsitsipasra a második fordulóban egy trükkös ellenfél vár, ugyanis Adrian Mannarino játéka eléggé kiszámíthatatlan.
Az első fordulóban pályára lépett Andrey Rublev, Casper Ruud és Roberto Bautista Agut is. Az orosz három szettben tudta legyőzni a horvát Ivo Karlovicot, a norvég könnyen ejtette ki a japán Yuichi Sugitát, míg a spanyol mindösszesen hét játékot elveszítve búcsúztatta az ausztrál Nick Kyrgiost. A nyitónap természetesen tartogatott meglepetéseket is, hiszen az amerikai Brandon Nakashima három szettes sikerét követően John Isnert küldte csomagolni, a német Peter Gojowczky pedig egy hatalmas csatában győzte le a torna 23. kiemeltjeként jegyzett francia Ugo Humbertet.
Az első forduló eredményei:
Andrey Rublev ( 5 )-Ivo Karlovic 6/3 7/6(5) 6/3
Pedro Marinez-James Duckworth 4/6 4/6 7/6(7) 6/2 6/2
Francis Tiafoe-Cristopher Euabanks 7/6(8) 5/7 6/3 6/4
Guido Pella-Filip Krajinovic ( 32 ) 6/7(2) 6/3 6/3 6/2
Roberto Bautista Agut ( 18 )-Nick Kyrgios 6/3 6/4 6/0
Emil Ruusuvuori-Kamil Majchrzak 6/4 6/2 3/6 6/1
Bernabe Zapatas Miralles-Feliciano Lopez 5/7 7/6(4) 4/6 6/3 6/3
Felix Auger-Aliassime ( 12 )-Evgeny Donskoy 7/6(0) 3/6 7/6(1) 7/6(8)
Cristian Garin ( 16 )-Norbert Gombos 6/3 4/6 6/4 7/6(4)
Henri Laaksonen-John Millman 7/6(6) 7/6(2) 6/1
Dusan Lajovic-Benoit Paire 6/3 7/5 2/6 6/4
Peter Gojowczyk-Ugo Humbert ( 23 ) 1/6 6/1 6/2 5/7 6/4
Carlos Alcaraz-Cameron Norrie ( 26 ) 6/4 6/4 6/3
Arthur Rinderknech-Miomir Kedmanovic 6/7(10) 3/6 7/5 6/3 6/4
Adrian Mannarino-Pierre-Hugues Herbert 3/6 4/6 6/4 6/3 6/3
Stefanos Tsitsipas ( 3 )-Andy Murray 2/6 7/6(7) 3/6 6/3 6/4
Casper Ruud ( 8 )-Yuichi Sugita 6/3 6/2 6/2
Botic Van de Zandschulp-Carlos Taberner 2/6 3/6 6/4 7/5 6/3
Facundo Bagnis-Taro Daniel 6/3 6/3 6/3
Marco Trungelliti-Alejandro Davidovich Fokina ( 29 ) 5/7 6/3 7/5 6/7(3) 6/4
Barndon Nakashima-John Isner ( 19 ) 7/6(7) 7/6(6) 6/3
Aley Molcan-Cem Ilkel 4/6 6/3 6/1 6/1
Kevin Anderson-Jiri Vesely 7/6(1) 4/6 3/6 7/6(5) 7/6(1)
Diego Schwartzman ( 11 )-Ricardas Berankis 7/5 6/3 6/3
Grigor Dimitrov ( 15 )-Sam Riffice 6/1 7/6(3) 6/3
Alexei Popyrin-Radu Albot 6/3 6/7(3) 6/3 6/3
Marcos Giron-Antoine Hoang 6/3 6/4 7/5
Daniel Evans ( 24 )-Thiago Monteiro 6/3 6/7(6) 6/4 6/1
Philipp Kohlschreiber-Marin Cilic ( 30 ) 6/7(4) 6/7(3) 6/2 6/1 2/0-nál Cilic feladta
Pablo Andujar-Mikhail Kukushkin 3/6 4/6 6/4 6/4 6/2
Dominik Koepfer-Quentin Halys 6/4 3/6 4/6 6/3 6/4
Daniil Medvedev ( 2 )-Richard Gasquet 6/4 6/3 6/1