ATP Indian Wells: Fritz és Basilashvili elődöntőzik az alsó ágon
A pénteki játéknap csillaghullással végződött az Indian Wells-i ATP 1000-es tornán. Nikoloz Basilashvili legyőzte Stefanos Tsitsipast, majd pár órával később Taylor Fritz a német Alexander Zverevet búcsúztatta.
Stefanos Tsitsipas az elődöntőért szállt harcba Indian Wellsben, és ennek érdekében Nikoloz Basilashvilivel csapott össze. A grúz teniszező aki pályafutása során először játszott Masters negyeddöntőt, remekül kezdte a találkozót, és miután elvette kétszer is a görög adogatását, 4-1-re ellépett. Tsitsipas ugyan redukálni tudta szimplára a break hátrányát, azonban a szett elvesztését már nem tudta megakadályozni, Basilashvili 6-4-gyel szerzett vezetést. A második felvonásban egyértelműen a görög akarata érvényesült, aki a játszma elején, majd a legvégén is elnyerte ellenfele szerváját, és 6-2-vel kiegyenlített. A harmadik etapot a grúz indította break előnnyel, ami viszont igen rövid életűnek bizonyult. Tsitsipas hiába jött vissza, nem tudta átvenni az irányítást, majd a döntő szett hetedik játékában újból elveszítette az adogatását. Basilashvilinek ugyan kellett egy fogadóelőnyt hárítania, azonban már nem engedte vissza a görögöt, és miután 6-4-gyel abszolválta a harmadik játszmát, bejutott karrierje első ATP 1000-es elődöntőjébe.
Alexander Zverevnek nem volt egyszerű dolga, hiszen a legjobb 8 között a hazai közönség előtt teniszező Taylor Fritz várt rá. A német rögtön breakkel kezdte a mérkőzést, ám előnye azonnal semmissé vált. Zverev viszont a folytatásban tovább ostromolta az amerikai adogatását, aminek meg is lett az eredménye, mivel 3-3-nál ismét fogadóként tudott játékot nyerni. A torna harmadik kiemeltje ezt a fórját már nem engedte ki a kezéből, így 6-4-gyel szettelőnybe került. A második felvonásban némileg fordult a kocka, hiszen Fritz minden kritikusabb gamet a magáénak könyvelhetett el, és ennek köszönhetően 6-3-mal kiharcolta a döntő szettet. Zverev a viszonylag simán elveszített második játszma ellenére könnyedén összeszedte magát, és nagyon sokáig úgy tűnt révbe érhet, hiszen a harmadik etapban már 5-2-re is vezetett. A német ugyan 5-2-nél, majd 5-3-nál is mérkőzéslabdához jutott, azonban ezeket nem tudta kihasználni, a továbbjutás sorsáról pedig a Tiebreak döntött. A rövidítésre Fritz óriási lendülettel érkezett, és nagyon magabiztosan 7-3-ra megnyerte azt, így egy újabb nagy skalpot begyűjtve, 2 óra 22 perc játékot követően bejutott az Indian Wells-i torna elődöntőjébe.
A negyeddöntők eredményei:
Taylor Fritz ( 31 )-Alexander Zverev ( 3 ) 4/6 6/3 7/6(3)
Nikoloz Basilashvili ( 29 )-Stefanos Tsitsipas ( 2 ) 6/4 2/6 6/4
Kiemelt kép forrása: bbc.com