WTA Melbourne (Summer Set 1): Bondár Anna a második fordulóban búcsúzott
Bondár Annának nem sikerült a negyeddöntőbe jutás a Melbourne-i WTA versenyen. A magyar teniszezőnő egy nagyon szoros mérkőzésen maradt alul az orosz Anastasia Potapovával szemben.
Bondár Anna miután döntő szettben legyőzte a cseh Katerina Siniakovát, a második fordulóban az orosz Anastasia Potapovával csapott össze. A két játékosnak ez volt az első egymás elleni mérkőzése.
Magabiztos adogatójátékokkal kezdődött a találkozó, majd 4-4-nél Potapova jutott először fogadóelőnyhöz. Az orosz ezt azonnal kihasználta, ezt követően pedig magabiztosan kiszerválta a szettet. Potapova könnyedén eldönthette volna két játszmában a mérkőzést, azonban igencsak ráfázott arra, hogy 4-4-es állásnál három break labdát egyaránt kihasználatlanul hagyott. A második felvonás végkimenetelét Tiebreak határozta meg, amit Bondár 7-4-re tudott megnyerni, és ennek köszönhetően kiegyenlített. A harmadik etap igen szélsőséges végjátékot tartogatott. Potapova 4-2-re vezetett, három játékkal később Bondár adogathatott a győzelemért, végül a mérkőzést az orosz tudta abszolválni 2 óra 35 perc játék után.
Bondár Anna veresége ellenére remekül kezdte a 2022-es esztendőt, hiszen a selejtezőből felverekedte magát a főtáblára, ahol Siniakova személyében egy rendkívül nehéz ellenfelet győzött le, majd a nála 23 hellyel magasabban rangsorolt Potapova ellen sem kellett sok számára a győzelemhez.
A mérkőzés végeredménye:
Anastasia Potapova-Bondár Anna 6/4 6/7(4) 7/5
Kiemelt kép forrása: 24.hu