AusOpen 2022: Zverev könnyedén, Berrettini óriási csatában jutott nyolcaddöntőbe

Alexander Zverev és Matteo Berrettini is már nyolcaddöntős Melbourne-ben. A német magabiztosan győzte le a moldáv Radu Albotot, az olasz pedig egy végletekig kiélezett mérkőzésen múlta felül a spanyol Carlos Alcarazt. 

Alexander Zverev harmadik mérkőzését is szettveszteség nélkül nyerte meg. A német teniszező a reggel folyamán a moldáv Radu Albottal csapott össze, aki ellen 1 óra 59 perc játékra volt szüksége a továbbjutáshoz. Zverev mind a három játszma során egyetlen alkalommal vette el ellenfele adogatását, és ezek a breakek elegendőnek bizonyultak számára, hiszen a moldáv csupán 1 játék alkalmával jutott 3 fogadóelőnyhöz az egész találkozón. A torna harmadik kiemeltjére a nyolcaddöntőben az első komolyabb megmérettetés várhat, hiszen Denis Shapovalovval mérkőzik meg. A kanadai a legjobb 16 közé jutásért ugyanis legyőzte a hórihorgas amerikai, Reilly Opelkát.

Zverev továbbra sem veszített játszmát Melbourne-ben
Kép forrása: eurosport.it

Matteo Berrettini nyerte meg a nap slágermeccsét a spanyol Carlos Alcarazzal szemben. Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy az olasz nem kényszerül öldöklő harcra, hiszen valamivel több mint másfél óra játék után 2-0-ás vezetésre tett szert. A spanyol a hátrány tudatában emelni tudott a játéka színvonalán, és miután a következő két felvonást 6-4, illetve 6-2 arányban behúzta, következhetett a döntő játszma. Az ötödik szettben a fogadóknak nem termett sok babér, így a továbbjutásról 6-6-nál Tiebreak döntött. Az idegek harcát végül Berrettini bírta jobban, aki ezt a rövid szakaszt 10-5-re bezsebelte, így egy 4 óra 10 percig tartó mérkőzést tudott sikerrel abszolválni. Az olasz a negyeddöntőbe jutásért Pablo Carreno Bustával találkozik. A spanyol a maga harmadik fordulós mérkőzését négy játszmában nyerte meg az amerikai Sebastian Korda ellen.

Berrettini hatalmas harcban győzte le Alcarazt
Kép forrása: heraldsun.com.au

A mai játéknapon még két további harmadik fordulós mérkőzést rendeztek meg. Gael Monfils három játszmában búcsúztatta a chilei Cristian Garint. A másik mérkőzésen a szerb Miomir Kecmanovic négy szettben ejtette ki a torna 25. kiemeltjeként jegyzett, olasz Lorenzo Sonegót.

A harmadik forduló eredményei: 

Miomir Kecmanovic-Lorenzo Sonego ( 25 ) 6/4 6/7(6) 6/2 7/5

Gael Monfils ( 17 )-Cristian Garin ( 16 ) 7/6(4) 6/1 6/3

Pablo Carreno Busta ( 15 )-Sebastian Korda 6/4 7/5 6/7(6) 6/3

Matteo Berrettini ( 7 )-Carlos Alcaraz ( 31 ) 6/2 7/6(3) 4/6 2/6 7/6(10-5)

Alexander Zverev(3)-Radu Albot 6/3 6/4 6/4

Denis Shapovalov ( 14 )-Reilly Opelka ( 23 ) 7/6(4) 4/6 6/3 6/4

Kiemelt kép forrása: wishwadha.news