AusOpen 2022: Megizzadt a tavalyi döntős, továbbjutottak a fiatalok

Egy ember híján teljes a férfi egyes negyeddöntőjének mezőnye Melbourneben.

Rekkenő hőségben rendezték meg a hétfői játéknap délutáni programját az év első Grand Slam-tornáján, az Australian Openen. A férfiak számára a tét a negyeddöntőbe jutás volt az alsó ágon, a nyerteseknek pedig az elemeken kívül ellenfeleikkel is meg kellett küzdeniük.

A US Open címvédő Daniil Medvedev (2.) váratlanul hosszú mérkőzésbe bonyolódott bele a világranglista 70. Maxime Cressy ellen. A tavalyi döntős orosz magabiztosan megnyerte az első szettet, de utána szoros küzdelemre kényszerítette őt az amerikai. Cressy igen gyakran vetette be a szerva-röpte játékot, ami annyira nem volt ínyére Medvedevnek, hogy nemtetszését is nyíltan kifejezte a pályán: “Annyira unalmas!” – szólta el magát egyszer a meccs közepén. Persze egyáltalán nem unatkozhatott a második kiemelt, a különösen nem az első szett után. Az amerikai nagyon stabilan játszott a nyitószettet követően, de Medvedev adogatásaira nem jelentett nagy veszélyt. Fogadóként egy kihasználatlan break-labdát mutathat fel a teljes mérkőzésen. Az orosznak így is 3 és félórájába telt a továbbjutás, ami az ismert körülmények miatt nem a legkellemesebb élmény lehetett.

Medvedev ellenfele a negyeddöntőben Felix Auger-Aliassime (9.) lesz, akinek ugyanennyi időre volt szüksége ahhoz, hogy legyőzze a torna 2018-as döntősét, Marin Cilicet (27.). A korábbi US Open-bajnok horvát váratlanul simán szerezte meg a vezetést, a tehetséges kanadainak azonban sikerült “megérkeznie a mérkőzésbe” ezután, ám annak ellenére, hogy szorongatta Cilicet fogadóként, egy pontra volt attól a későbbi tie-breakben, hogy dupla-szetthátrányba kerüljön. Auger-Aliassime viszont megmenekült a vészhelyzetből, és ezt a helyzetet meglovagolva könnyen fordította maga javára a mérkőzés állását. A befejezés azonban sok munkájába került, a negyedik szett első és egyetlen break-labdája után végül ismét rövidítés döntött, de ezúttal kevesebb ellenállásba ütközött, mint a második játszma lezárásakor. Auger-Aliassime zsinórban a harmadik Grand Slam-tornáján jutott be a legjobb 8 közé, és a US Open elődöntője után ismét megmérkőzhet Medvedevvel.

Auger Aliassime AUSOpen 2022

Nehéz meccsekkel, de menetel Melbourne-ben Auger-Aliassime.
Kép forrása: indnewsexpress.in

Az esti és a délutáni program között pedig Jannik Sinner (11.) is lejátszotta a maga mérkőzését. A 20 éves tehetség ellenfele a hazaiak utolsó talpon maradt teniszezője, Alex De Minaur (32.) volt, aki az első két szettben megszorongatta az olasz teniszezőt. Sinner viszont korát meghazudtoló mentalitással maradt talpon adogatóként, hatból hat break-labdát hárított az első két játszmában, s csak akkor veszítette el a szerváját, mikor a harmadik szettben már dupla-break-előnyben volt. Sinner ezzel a 2020-as Roland Garros után ismét bejutott egy Grand Slam-negyeddöntőbe, ahol Stefanos Tsitsipas (4.) vagy Taylor Fritz (20.) lesz az ellenfele.

Sinner AusOpen 2022

Csak 13 évesen döntött a tenisz mellett véglegesen, 7 évvel később pedig máris kétszeres Grand Slam-negyeddöntősnek mondhatja magát Jannik Sinner. Sejtelmes jövő előtt áll a dél-tiroli.
Kép forrása: thewest.com.au

Eredmények

D. Medvedev (orosz, 2.) – M. Cressy (amerikai) 6/2 7/6(4) 6/7(4) 7/5
F. Auger-Aliassime (kanadai, 9.) – M. Cilic (horvát, 27.) 2/6 7/6(7) 6/2 7/6(4)
J. Sinner (olasz, 11.) – A. De Minaur (ausztrál, 32.) 7/6(3) 6/3 6/4

Borítókép forrása: kicker.de