Érzelmes lett del Potro búcsúmeccse
A US Open 2009-es bajnoka, Juan Martin del Potro hazájában, az Argentina Openen játszotta pályafutása -vélhetően- utolsó mérkőzését
A Tandil Tornyának becézett 33 éves argentin sztár közel három év kihagyás után tért vissza a pályára, 2019 júniusa óta nem láthattuk teniszezni. A sors fintora, hogy visszatérő mérkőzése egyúttal valószínűleg karrierje utolsó találkozója is volt, mivel már a torna előtt bejelentette, hogy a buenos airesi lesz a búcsúversenye.
Makacs csukló- és térdsérülései mindvégig hátráltatták a pályafutását, melybe így is belefért egy Grand Slam trófea, 22 egyéni ATP tornagyőzelem, egy Davis Kupa elsőség és két olimpiai érem is. Legjobb világranglista helyezését 2018-ban érte el, ekkor harmadik volt a rangsorban.
Az Argentina Open első fordulójában honfitársával, a hatodik kiemelt Federico Delbonis-szal találkozott, és egyoldalú mérkőzésen, 6-1, 6-3 arányban maradt alul. Bár Delpo brékkel kezdte az első szettet, végül ez lett az utolsó megnyert játéka a játszmában, és Delbonis 90 perc alatt felülkerekedett a közönség által éltetett ellenfelén.
A találkozó örökre emlékezetes marad azonban az őrületes hangulatról és a del Potro felé áradó szeretetről. A szurkolók egy-egy bombatenyeresnél szinte felrobbantották a stadiont:
How good is it to see that forehand back in action 😍@delpotrojuan #ArgentinaOpen pic.twitter.com/7f5CfyiOQZ
— Tennis TV (@TennisTV) February 8, 2022
A mérkőzés utáni interjú is rendkívül érzelmes volt: “Nehéz elmondani, mit éreztem a pályán.” – mondta Delpo. “Őrületes hangulat volt, a közönség megbolondult. Ez volt életem legérzelmesebb mérkőzése.”
Bár már beharangozta visszavonulását, a meccs után del Potro mégis arról beszélt, próbálkozik még a térde rendbetételével: “Nem tudom, lehetséges e, mert nagyon erős fájdalmaim vannak. De mindent megteszek a gyógyulásért, és ha sikerült, talán még lesz lehetőségem visszatérni a pályára.”
A meccs győztese, Delbonis ezúttal háttérbe szorult, de ő is elmondta, hogy nagyon izgult a mérkőzés előtt, hiszen számított rá, hogy a közönség ellenfelét fogja éltetni. Nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy ő lehetett del Potro ellenfele az utolsó tétmeccsén, és maga is örülne, ha hasonló ováció közepette búcsúzhatna a profi pályafutástól.
A kiemelt kép forrása: https://floridagoodfriday.com