Federer edzője nem hiszi, hogy a Maestro ott lehet Wimbledonban

Severin Luthi a Tages Anzeiger napilapnak adott interjút Bielben, ahol a svájci csapat Davis Kupa kapitányaként selejtezőn vesz részt Libanon válogatottja ellen

Az újságírókat természetesen jobban érdekelte Luthi leghíresebb tanítványának, Roger Federernek aktuális állapota.

A 20-szoros Grand Slam győztes svájci tavaly július óta nem lépett pályára, amikor Hubert Hurkacz ellen vereséget szenvedett a wimbledoni negyeddöntőben.

Azóta harmadszor is megoperálták a térdét, és bár megszólalásaiban hangsúlyozza, hogy vissza akar térni a Tourra, pontos időpont még nincs kitűzve. Eközben Federer augusztusban betöltötte 40. életévét, ezzel ő a legidősebb versenyző a Top 100-ban.

“Továbbra is a rehabiltációs időszakban van.” – mondta Luthi. “Nemcsak a térd és a láb izomzatát kell visszaépíteni, de az egész testének erősítésre van szüksége.”

“Jelenleg nem gondolom, hogy tudna játszani Wimbledonban. Természetesen semmi sem lehetetlen, de nem látom magam előtt ezt a forgatókönyvet.”

Federer Luthivel, és erőnléti edzőjével, Pierre Paganinivel is folyamatos kapcsolatban van, de az intenzív, versenyekre felkészítő edzésmunka még nem kezdődött el. A rehabilitáció következő lépéseként, egyfajta bemelegítésként feleségével, Mirkával ütöget majd, aki korábban Top 100-as WTA játékos volt.

A szeptemberi Laver Kupán is szigorúan csak páros mérkőzések vannak beütemezve Federer számára. Igaz, ezek között egy újabb Fedal, azaz a szurkolók által nagyon várt Federer-Nadal páros meccs is várható.

Forrás

Kiemelt kép forrása: tsn.ca