ATP Monte-Carlo: Már csak négyen versenyben a trófeáért!

A Monte-Carlo-i ATP 1000-es versenyen már csak négyen küzdenek meg a végső győztesnek járó serlegért. A negyeddöntők felső ága hozott némi meglepetést, hiszen a jó formában lévő Taylor Fritz és Hubert Hurkacz is kiesett. Az alsó ágon ha nehezen is, de kialakult a sokak által várt, Alexander Zverev-Stefanos Tsitsipas álomelődöntő. 

A felső ágon a párosításokat látva a legtöbben alighanem arra fogadtak volna, hogy ugyan Alejandro Davidovich Fokina, valamint Grigor Dimitrov remek formában teniszezett a hercegségben, de talán egy idő után kifogy a benzin mind a két játékosból. 

Nos ebből a jogosan megalapozott várakozásból nem lett semmi, hiszen elsőként a spanyol óriási csatában búcsúztatta a torna 10. kiemeltjeként számon tartott Taylor Fritzet. Davidovich Fokina ezt ráadásul úgy tette meg, hogy az első szett után egy forintot sem lett volna érdemes kiadni az ember zsebéből a spanyol győzelmére, hiszen Fritz addig szinte lemosta őt a pályáról. A spanyol vért ismerve azonban tudhattuk, hogy egy percig sincs vége még ennek a meccsnek, és a fiatal teniszező pontról-pontra elkezdett egyre jobban belemelegedni a játékba, és végül egy 2 óra 24 percig tartó kiélezett harcban felőrölte Fritzet. Davidovich Fokina tehát az elődöntőben is “színpadra” léphet, ahol kiharcolhatja karrierje első Masters fináléját.

Vajon meddig tart még Davidovich Fokina tündérmeséje?
Kép forrása. atptour.com

Alejandro Davidovich Fokina ellenfele az elődöntőben a hullámzó tenisz egyik legjelesebb képviselője lesz, hiszen a spanyol Grigor Dimitrovval mérkőzik meg a fináléba kerülésért. A bolgár kiválóan játszik ezen a héten, és a kimagasló teniszét a legjobb 8 között, a lengyelek legjobbja, a torna 11. kiemeltjeként jegyzett, Hubert Hurkacz bánta. A két játékos összecsapása még szorosabbra sikeredett, és a továbbjutásról egy végső Tiebreak döntött, amit Dimitrov nyert meg 7-2 arányban, és így pályafutása során másodszor játszhat salakpályás Mastersen elődöntőt.

Dimitrov közel 8 év után játszhat salakpályás Mastersen elődöntőt
Kép forrása: eurosport.hu

Az alsó ágon nem történt különösebb meglepetés, pedig a mérkőzések alakulását figyelembe véve, azért volt rá némi sansz.

Alexander Zverev óriási csatát vívott azért, hogy életben tartsa esélyeit a Monte-Carlo-i tornagyőzelemre, és ebben Jannik Sinnernek óriási szerepe volt. A két teniszező egy hosszú labdamenetekkel tarkított, öldöklő harcot vívott, amiből 185 perc játékot követően a német jött ki győztesen. A torna második kiemeltje így továbbra is harcba szállhat azért, hogy egy esetleges Monte-Carlo-i végső győzelemmel teljes legyen a salakpályás Masters trófea gyűjteménye.

Zverev egy több mint 3 órás csatában fektette két vállra Sinnert
Kép forrása: thescore.com

Zverev a Jannik Sinner ellen aratott győzelme után egy hasonlóan nagy csatára számíthat, hiszen az elnyűhetetlen Stefanos Tsitsipasszal néz farkasszemet. A görög óriásit küzdött a negyeddöntőben, de jóformán inkább saját magával. A torna harmadik kiemeltje óriási fölényben játszott, de Diego Schwartzman 2/6 2/5-ről előbb döntő szettre kényszerítette vetélytársát, majd a harmadik etapban már 4-0-ra is vezetett. A tenisz viszont azért egy érdekes sport, mert az egyik percről a másikra változni tudnak az események, és 0-4 után Tsitsipas már nem veszített újabb játékot! A görög így elég nehézkesen, és magának teljesen fölöslegesen túlórát okozva jutott az elődöntőbe.

Tsitsipas ugyan elődöntős, de súlyos árat fizethet a túlóráért
Kép forrása: as-ansar.org

Az elődöntők elképesztő izgalmakat tartogatnak nemsokára.  Délután fél kettőkor jön a Masters végjátékokban már rutinosabb Grigor Dimitrov, és az ezen a téren még igencsak “zöldfülű” Alejandro Davidovich Fokina csatája. Őket követi egy olyan párharc, ahol a legnagyobb kérdés, hogy egy esetleges “gyilkos” fizikai mérkőzésen, Alexander Zverevben vagy Stefanos Tsitsipasban maradt némileg több erő! 

ATP Monte-Carlo negyeddöntők eredményei: 

Alejandro Davidovich Fokina-Taylor Fritz ( 10 ) 2:6 6:4 6:3

Grigor Dimitrov-Hubert Hurkacz ( 11 ) 6:4 3:6 7:6(2)

Stefanos Tsitsipas ( 3 )-Diego Schwartzman ( 12 ) 6:2 6:7(3) 6:4

Alexander Zverev ( 2 )-Jannik Sinner ( 9 ) 5:7 6:3 7:6(5)

Kiemelt kép forrása: euronewssource.com