RG 2022: A tizenharmadik nap programja
Elérkeztünk a francia nemzetközi teniszbajnokság tizenharmadik napjához, amikor a férfi elődöntőké lesz a főszerep a párizsi salakon.
A PHILIPPE-CHATRIER pályán először a tizenháromszoros bajnok, spanyol Rafael Nadal (5.) és a regnáló olimpiai bajnok német Alexander Zverev (3.) feszül majd egymásnak. Az elődöntőig vezető úton mindkét teniszező egy-egy ötszettes csatán van túl, ezenfelül még egy-egy négyszettes győzelem fűződik a mérkőző felekhez. Zverev a második fordulóban az argentin Baez ellen harcolta ki a vártnál nehezebben a továbbjutást, Nadal pedig a nyolcaddöntőben a kanadai Auger-Aliassime ellen szenvedett meg döntő játszmában. Az egymás elleni mérleg a salakkirály felé billen, hiszen összesítésben eddig 6-3-ra (ebből salakon 3-1) vezet a korábbi világbajnok ellen. Legutóbb 2021-ben a madridi és a római salakos Mastersen találkoztak egymással, ahol mindkétszer a negyeddöntőben keresztezték egymás útját a felek, Madridban Zverev, Rómában pedig Nadal diadalmaskodott két játszmában.
A második elődöntő az alsó ágon a Casper Ruud (8.) – Marin Cilic (20.) találkozója lesz majd. A norvég először jutott el ilyen magasságokba Grand Slam-tornán, ahol eddig több négyjátszmás és egy ötszettes drámai találkozón van túl. Mindenképp érdemes megemlíteni, hogy Ruud eddigi karrierje nyolc tornagyőzelméből hetet salakon nyert. A rutin viszont egyértelműen a horvátnak kedvez, aki pályafutása alatt többször jutott el már el Grand Slam-torna ezen szakaszába, és egy esetleges győzelemmel az eddigi hiányzó párizsi finálét is kipipálhatja a gyűjteményéből, hiszen korábban az Australian Openen, Wimbledonban is döntőzött már, a US Open trófeáját pedig 2014-ben el is tudta hódítani. Eddig mindössze kétszer találkoztak egymással, 2020-ban Rómában két szettben Ruud nyert, 2021-ben Torontóban is a norvég nyert, de akkor döntő játszmában.
Roland Garros, Párizs (21 256 800 euró, salak)
Férfi egyes, Elődöntő
14.45: Rafael Nadal (5.) – Alexander Zverev (3.) (Tv: Eurosport1)
17.30: Casper Ruud (8.) – Marin Cilic (20.) (Tv: Eurosport1)
kiemelt kép: roland garros.com