“A Roland Garros-ra koncentrálunk” – Novak Djokovic jövőjéről nyilatkozott Ivanisevic

Goran Ivanisevic arról mesélt, hogy az év eleji sikereket követően milyen célkitűzéseket fogalmazott meg a világelső Novak Djokovic.

A szerb remekül kezdte az idényt, két tornát is nyert Ausztráliában, melyek közül az egyik az év első Grand Slame volt. Utóbbi megnyerésének köszönhetően ráadásul újra ő lett a világelső.

Edzője, Goran Ivanisevic nemrég Sasa Ozmo-nak és a Tennis Majors-nek adott exkluzív interjút, melyben az elmúlt hónapok eseményeit, Djokovic sérülését és a közeljövő lehetőségeit taglalta.

“Amikor azt hiszed, már mindent láttál, valami újdonsággal kerülsz szembe. Ahogyan már korábban is mondtam, Novak kicsit aggódott, hogy milyen fogadtatásban részesül majd Ausztráliában, de minden tökéletesen alakult azt követően, hogy megérkeztünk Adelaide-be.” – mondta Ivanisevic.

“A szerb közösség teljes mellszélességgel mögötte állt, mintha csak Belgrádban lennénk – de az ausztrál közönség is remek volt. Személy szerint úgy érzem, hogy idén Melbourne-ben kapta a valaha volt legnagyobb támogatást. “

“Nem volt könnyű, az már biztos. Hozzászoktam a nyomáshoz, ha Djokovic edzője vagy, akkor mindenre készen kell állnod, de nagyon sajnáltam őt. A sérülését Adalaide-ben szedte össze, ami csak rosszabb lett a szombati melbourne-i edzés során, a verseny előtt.”

“Tényleg azt hittem, hogy mindent láttam már, amikor 2021-ben hasizomszakadással nyerte meg a tornát, most azonban ezen is túltett, és nemcsak az én, de az orvos várakozásait is felülmúlta.”

“Minden nap hat-hét órás kezelésen esett át, nemcsak a meccsnapokon, hanem a köztes időszakban is. Ismét megmutatta, hogy mekkora játékos, megnyert egy Grand Slamet anélkül, hogy rendesen tudott volna edzeni.”

Ivanisevic elmondásai alapján tényleg emberfeletti tettnek tűnik, hogy Djokovic meg tudta nyerni az idei Ausztrál Opent. A horvát arra is kitért, hogy miképp látják a jövőt és hogyan kezelik, hogy az USA járványügyi törvényei miatt Djokovic nem léphetett pályára Indian Wells-ben.

“Úgy gondolom, megviselte az egész hercehurca, ami az esetleges felmentése körül zajlott. Eltökélt szándéka, hogy játsszon idén az Egyesült Államokban, a jó hír pedig az, hogy úgy tűnik, az ezt megakadályozó járványügyi törvényt Májusban eltörlik. Ha ez valóban megtörténik, akkor a fontosabb amerikai tornákon szerepelhet majd: New Yorkban és az azt felvezető eseményeken.”

“Nem adtuk fel. Játszani akar, én pedig szeretném, ha engednék – ez neki és a tenisznek is nagyon jót tenne. Ha mégsem, akkor sincs vége a világnak, tavaly sem vehetett részt. A legfontosabb viszont az, hogy mielőbb tudjunk a döntésről, mert tervet kell készítenünk.”

“Egyébként, ami az európai salakpályás idényt illeti, szerintem nem lenne jó ötlet Miamiban játszani (ha mégis engedélyt kapna rá). Ez Novakon múlik, korábban is nyert úgy Monte-Carlo-ban, hogy azelőtt játszott Indian Wells-ben és Miamiban is.”

Ahogyan Ivanisevic szavaiból kivehető, a következő fontos cél Djokovic számára a Roland Garros, ahol a végső győztes Rafael Nadaltól kapott ki. A korábbi Grand Slam győztes edző úgy véli, tanítványa készen áll arra, hogy ismét nyerjen Párizsban, valamint kitért néhány ellenfélre, akik komoly gondot okozhatnak salakon.

“Idén az a legfontosabb, hogy egészséges maradjon és rendben menjen a fizikális felkészülés.” – mondta Ivanisevic. “Nyilván a fő célunk a Roland Garros, készen kell állnia, hogy a legjobbját nyújtsa ott. Erre képes is. Amíg lábra tud állni, addig mindig Nadal a favorit, de ha Novak mentálisan rendben van, akkor bárkit legyőzhet.”

Arról, hogy Nadal mellett kit tart még nagyon veszélyesnek a tornán, a következőt nyilatkozta:

“Elsősorban és leginkább Carlos Alcaraz. (Alexander) Zverevnek fantasztikus Roland Garros-a volt tavaly, amíg meg nem sérült. Ott van a korábbi döntős (Stefanos) Tsitsipas is. Rengeted sikeréhes srác van, akik nagyon vágynak rá, és szerintem képesek is rá mindaddig, amíg úgy nem érzik, hogy nem fog menni. Nagyon érdekes lesz a salakszezon, számunkra viszont az a legfontosabb, hogy Párizsra legyünk a csúcson.”

Amennyiben nem engedik Djokovic-ot játszani Miamiban, a következő torna, amin részt vesz, az április 9-én kezdődő Monte-Carlo Rolex Masters lesz.

Forrás: ubitennis.net

Borítókép: tennis365.com/Michael Graham