RG23: A tizedik nap programja
A Roland Garros tizedik játéknapján már a negyeddöntőké lesz a főszerep a párizsi salakon, ahol a mai programban két-két mérkőzést követhetünk nyomon a férfiaknál és a nőknél is egyaránt.
A férfiaknál a világelső és egyben a legnagyobb esélyes spanyol Carlos Alcaraz (1.) és a 2021-es döntős görög Stefanos Tsitsipas küzdhet majd meg az idei elődöntőért. Eddig mindketten nagyon magabiztos, agresszív játékkal abszolválták a korábbi fordulókat, hiszen hasonlóan mindössze egy-egy szettet vesztettek a negyeddöntőig vezető úton. Karrierjük során már négyszer keresztezték egymás útját a felek és jelenleg Alcaraz toronymagasan 4-0-ra vezet összesítésben, ebből kétszer salakon bizonyult jobbnak a görögnél.
A másik férfi mérkőzésen az új csúcstartó, a 17. Roland Garros negyeddöntőjére készülő szerb Novak Djokovic (3.) és az orosz Karen Khachanov (11.) kerülhet majd egy lépéssel közelebb a hőn áhított GS trófeához. A korábbi kétszeres győztes szerb eddig szinte érinthetetlenül teniszezett, így fel van adva a lecke az orosznak, aki viszont már igencsak megszenvedett az előző körökben a továbbjutásért. Az egymás elleni mérlegüket tekintve jelenleg Djokovic vezet fölényesen 10-1 arányban.
A hölgyeknél az idei Australian Open győztes fehérorosz Aryna Sabalenka (2.) és az immáron négyszeres Roland Garros negyeddöntős ukrán Elina Svitolina – aki jelenleg csak 192. a világranglistán – vívhat majd meg az elődöntőért egymással. Sabalenka tekintélyt parancsoló módon játszmaveszteség nélkül jutott a legjobb nyolc közé, míg Svitolina fordulóról-fordulóra lendült bele a játékba és szorosabb találkozókon is túl van már. Kérdéses, hogy mennyi ereje maradhatott az ukrán teniszezőnek a hajrára, hogy lehet-e reális esélye búcsúztatni az idei torna egyik legnagyobb esélyesét. Eddig mindössze kétszer találkoztak egymással és 1-1 az egymás elleni mutatójuk.
A másik női mérkőzésen két meglepetés ember mérkőzhet majd meg egymással az elődöntőbe kerülésért, Muchova és a 2021-es Roland Garros döntős Pavlyuchenkova személyében, ahol az utóbbi orosz teniszező jelenleg csak a 333. a világranglistán. Eddig mindkét teniszező meglepetésre több jóval előkelőbben kiemelt teniszezőt is búcsúztatott már a korábbi fordulókban. Pályafutásuk során eddig háromszor találkoztak egymással, jelenleg az orosz vezet 2-1 arányban.
A teljes menetrendet itt találjátok: A tizedik nap programja
kiemelt kép: https://www.rolandgarros.com/