RG23: Casper Ruud ismét döntős

Casper Ruud jutott be másodikként a Roland Garros férfi egyesének fináléjába. A norvég teniszező nagyon magabiztosan győzte le a német Alexander Zverev-et. 

A Roland Garros férfi egyesének második elődöntőjében a tavalyi finalista Casper Ruud, és a német Alexander Zverev mérkőzött meg egymás ellen. A két játékos eddig 4 alkalommal nézett egymással farkasszemet, és ebből háromszor Zverev hagyta el győztesen a pályát. Salakon ők ketten még nem feszültek egymásnak.

Nem kezdődött jól Zverev számára a mérkőzés. A német négy játékon belül kétszer is elveszítette az adogatását, Ruud pedig ennek köszönhetően jutott 4-1-es vezetéshez. A norvég a folytatásban fokozatosan építgette az előnyét, és 5-3-nál már a szett megnyeréséért adogathatott. Zverev tisztességgel küzdött, hogy visszajöjjön, ám egy könnyebben elrontott tenyeres sokba került neki, és Ruud nem sokkal később lezárta a játszmát.

A második játszmában már jobban kezdett Zverev, azonban ehhez egy break is szükséges lett volna. A német a negyedik játékban három  fogadó előnyhöz jutott, ami azonban kihasználatlanul maradt. Innentől kezdve Ruud tudott élesebb lenni fogadóként, majd 3-3-nál elnyerte Zverev adogatását.  A játszma további részében Ruud nagyon magabiztosan teniszezett saját szervája mögött, és egy 6-4-re megnyert második felvonással karnyújtásnyira került az elődöntőtől.

A harmadik játszmában tovább nyílt az olló a két játékos között, és Ruud nagyon hamar ellépett 5-0-ra. A következő játékban pedig Ruud nem kegyelmezett, és nem elég, hogy kiosztott egy bagel-t Zverevnek, kiszerválta a mérkőzést.

Ruud tehát zsinórban másodszor játszhat finálén a Roland Garros-on. Nem lesz könnyű dolga, hiszen a 22-szeres Grand Slam bajnok, Novak Djokovic lesz az ellenfele.

Roland Garros, az elődöntő végeredménye: 

Casper Ruud ( 4 )-Alexander Zverev ( 22 ) 6:3 6:4 6:0

Kiemelt kép forrása: viatnamnet.vn