Wimbledon 2023: Meglepetések a felső ágon

2023. július 11.
by cort

Két nem kiemelt hölgy jutott a wimbledoni tenisztorna női egyesének felső ági elődöntőjébe

Elsőként a negyedik helyen kiemelt Jessica Pegula, és a 2019-es Roland Garros döntős Marketa Vondrousova lépett pályára. Az előzetes esélyek inkább az amerikai győzelmét jósolták, de 6-4-gyel mégis cseh riválisa került lépéselőnybe. A folytatásban Pegula tudta emelni a szintet, sima 6-2-vel kiegyenlített, és úgy tűnt a lendület megmaradt a döntő felvonásra is. Az amerikai gyorsan meglépett 4-1-re, és labdája volt az 5-1-hez is, de innen már csak epizódszerep jutott neki, Vondrousova sorozatban öt játékot nyerve megfordította a meccset.

A másik összecsapáson a világelső Swiatek, valamint Elina Svitolina lépett pályára. A lengyel már az előző körben is közel volt a kieséshez, két mérkőzéslabdát hárítva jutott a nyolc közé, de Svitolina ellen már kevésnek bizonyult. Az első szettet az ukrán nyerte 7-5 arányban, amit a világelső 7-6-tal még kiegyenlített, de a döntő játszma már egyoldalú játékot hozott, és az ukrán játékos 6-2-vel lezárta a meccset.

A felső ágon tehát Vondrousova – Svitolina elődöntőt játszanak, holnap pedig az alsó ág negyeddöntői következnek, ahol Rybakina – Jabeurrel, Sabalenka pedig Keysel találkozik.