ATP Miami: Zverev megállította Marozsánt a negyeddöntőben

Marozsán Fábián számára véget ért a Miami-ban zajló ATP 1000-es verseny. A magyar teniszező a legjobb 8 között két játszmában szenvedett vereséget a német Alexander Zverev-vel szemben. 

Marozsán Fábián már az elődöntőbe kerülésért lépett pályára a Miami Open-en. A 24 éves játékos negyeddöntős ellenfele a német Alexander Zverev volt. A két játékos maximum videó felvételekről elemezhette egymást, hiszen ez volt az első összecsapásuk.

A találkozó egy nagyon korai Zverev breakkel kezdődött. A magyar játékos ezt követően igyekzett visszazárkózni, el is jutott fogadóelőnyig, ez azonban kihasználatlanul maradt. A német ráadásul a szett kilencedik játékában is elnyerte Marozsán adogatását, amivel lezárta a játszmát. A második felvonásban nagyon sokáig nem született break, és nem lett volna meglepő, ha rövidítés dönti el ezt az etapot. Zverev azonban ezt egészen máshogyan gondolta, aki 6-5-ös vezetésénél a számára lehető legjobb momentumban elnyerte Marozsán adogatását. A német ezzel két játszmában továbbjutott az elődöntőbe, és játszik majd a Carlos Alcaraz-Grigor Dimitrov meccs győztesével.

ATP Miami, a negyeddöntő eredménye: 

Alexander Zverev ( 4 )-Marozsán Fábián 6:3 7:5

Kiemelt kép forrása: index.hu