Wimbledon 2024: Djokovic könnyedén jutott tovább, Zverev búcsúzott
Kialakultak a negyeddöntők párosításai a wimbledoni tenisz versenyen a férfiaknál. Djokovic nem igazán szenvedett meg Rune ellen, míg Zverev idén már másodszor kapott ki Grand Slam tornán kétszettes előnyből.
Novak Djokovic-ra papíron nehéz mérkőzés várt, hiszen Holger Rune néhány alkalommal borsot tört már a szerb orra alá. A hétszeres wimbledoni győztes azonban ezen a napon egyáltalán nem szeretett volna nagy csatába bonyolódni a dán ellen, és a meccset végig kontroll alatt tartva, nagyon simán harcolta ki a negyeddöntőbe jutást. Djokovic az első két játszmában 1-1 breaknek köszönhette magabiztos kétszettes vezetését, majd a harmadik felvonásban még jobban kinyílt az olló a 2 játékos között. A szerb egy 6-2-re megnyert etappal zárta le a találkozót, és készülhet a legjobb 8 közötti csörtére Alex De Minaur ellen. Az ausztrál a mai délutánon ugyanis négy szettben búcsúztatta a francia Arthur Fils-et.
A nap legjobb mérkőzése Taylor Fritz és Alexander Zverev között zajlott. Az elején pedig nem úgy tűnt, hogy ebből az összecsapásból heroikus küzdelem alakul majd ki. A német az első játszma végén megszerzett break előnnyel került szettelőnybe, majd miután megnyerte a második felvonásban a rövidítést, kevesen fogadtak volna Fritz-re. Az amerikai viszont összeszedte magát a folytatásban, és lemásolva az első két szett sémáját kiharcolta az ötödik játszmát. A döntő szettben már egyértelműen Fritz akarata érvényesült, aki egy 3 óra 33 perces találkozón 0-2-ről fordítva győzte le Zverev-et. A torna 13. kiemeltje a legjobb 8 között a Giovanni Mpetshi Perricard-ot négy szettben kiejtő Lorenzo Musetti-val méri össze az erejét.
Wimbledon 2024, a nyolcaddöntők eredményei:
Lorenzo Musetti ( 25 )-Giovanni Mpetshi Perricard 4:6 6:3 6:3 6:2
Taylor Fritz ( 13 )-Alexander Zverev ( 4 ) 4:6 6:7(4) 6:4 7:6(3) 6:3
Alex De Minaur ( 9 )-Arthur Fils 6:2 6:4 4:6 6:3
Novak Djokovic ( 2 )-Holger Rune ( 15 ) 6:3 6:4 6:2
Kiemelt kép forrása: reuters.com