Wimbledon 2024: Musetti hatalmas csatában jutott be az elődöntőbe
Lorenzo Musetti-vel lett teljes az elődöntős névsor a wimbledoni tenisz versenyen. Az olasz teniszező öt szettben múlta felül az amerikai Taylor Fritz-cet.
Hatalmas lehetőség adódott két játékos előtt, akik még sosem jutottak Grand Slam torna elődöntőjébe. Az utolsó negyeddöntőben az volt a kérdés, hogy Lorenzo Musetti vagy Taylor Fritz jut be a legjobb 4 közé. Kettejük párharca 2 éve Wimbledonban kezdődött, és a három meccsből kettőt Fritz, a tavalyi Monte-Carlo-i összecsapást pedig Musetti tudta megnyerni.
Fritz kezdte annak ellenére némileg nyugodtabban a találkozót, hogy nagyon nehezen akart összeállni a játéka. Az amerikai miután megszenvedett első adogatójátékával, 2-1-nél breakelni tudott, majd az előnyét végig megtartva 6-3-mal megszerezte a vezetést. A második játszmában Musetti már éledezett, egyre összeszedetteben teniszezett, mégis komoly harcot kellett megvívnia az egyenlítésért. Az olasz végül nem hiába küzdött hatalmasat, rövidítésben sikerrel abszolválta ezt a felvonást. Musetti egyre jobban kontrollálta a meccset, ráadásul Fritz-nél a szétesés jelei mutatkoztak. Kicsit sem csodálkozhattunk, hogy az olasz könnyedén húzta be a harmadik etapot 6-2 arányban.
Musetti szépen lassan haladt a győzelem megszerzése felé, azonban Fritz még idejében magához tért. Az amerikai 2-2-es állásnál remek játékkal hárított négy break labdát, és ez nagyban meghatározta a negyedik szett alakulását. Fritz 4-3-as vezetésnél a lehető legjobb pillanatban elvette vetélytársa adogatását, majd különösebb gond nélkül kiharcolta az ötödik etapot. A döntő játszmában azonban ismét Musetti pillanatai következtek, hiszen az olasz pillanatok alatt ellépett 5-0-ra. Fritz ugyan megmenekült a 6-0-tól, azonban a torna 25. kiemeltje 5-1-as állásnál könyörtelenül lezárta a mérkőzést.
Lorenzo Musetti 3 óra 31 perc teniszt követően tehát öt szettben búcsúztatta Taylor Fritz-cet. Az olasz teniszezőnek a legjobb 4 között a hétszeres wimbledoni bajnok Novak Djokovic lesz az ellenfele. A szerbnek ma pihenőnapja volt, mivel az ausztrál Alex De Minaur csípő sérülés miatt nem tudott kiállni ellene a negyeddöntőben.
Wimbledon 2024, a negyeddöntő eredménye:
Lorenzo Musetti ( 25 )-Taylor Fritz ( 13 ) 3:6 7:6(5) 6:2 3:6 6:1
Kiemelt kép forrása: english.ahram.org.eg