Francisco Cerundolo diadalmaskodott Umag-ban
Francisco Cerundolo lett az umagi ATP 250-es verseny bajnoka. Az argentin teniszező egy heroikus küzdelemben múlta felül az olasz Lorenzo Musetti-t.
Umag-ban is elérkezett a finálé napja. A horvátországi 250-es viadal döntőjében Francisco Cerundolo és Lorenzo Musetti mérte össze az erejét. Az argentin az elődöntőben két szettben búcsúztatta Andrey Rublev-et, míg az olasz érvényesítette a papírformát a cseh Jakub Mensik ellen. A két játékos utoljára 2 évvel ezelőtt Hamburgban találkozott egymással, ahol Musetti tudott nyerni.
Musetti nagyon magabiztosan kezdte a találkozót. Az olasz az első játszmában 2-2 után teljes mértékben állva hagyta ellenfelét, és ennek köszönhetően 6-2-vel megszerezte a vezetést. Cerundolo a második felvonást break előnyben indította, azonban fórjáról viszonylag hamar le kellett mondania. Musetti azonban ebben a szettben nem adogatott igazán stabilan, és 5-4-es hátrányánál Cerundolo fogadóként egyenlített ki. A harmadik etapban nagyon úgy nézett ki Musetti megtörheti riválisát, azonban a breaket követően nem tudta kiszerválni a mérkőzést. Az olasz ezért nagy árat fizetett, hiszen a mindent eldöntő rövidítést 7-5 arányban Cerundolo tudta megnyerni. Az argentin egy 3 órás összecsapáson húzta be az umagi finálét.
Francisco Cerundolo igencsak nagy teljesítményt rakott le az asztalra Umag-ban, hiszen az elődöntőben Rublev-et, majd a fináléban Musetti-t győzte le. Az argentin teniszező ezzel a sikerrel megszerezte karrierje harmadik ATP egyéni tornagyőzelmét.
ATP Umag, a döntő eredménye:
Francisco Cerundolo ( 4 )-Lorenzo Musetti ( 2 ) 2:6 6:4 7:6(5)
Kiemelt kép forrása: atptour.com