Olimpia 2024: Fucsovics szoros küzdelemben kapott ki Nadal-tól

Fucsovics Márton számára is véget ért a 2024-es párizsi Olimpia egyéniben. A magyar teniszező hatalmasat küzdött, de végül döntő szettben alulmaradt Rafael Nadal-al szemben. 

Fucsovics Márton kipipálta a bakancslistájának egyik feljegyzését azzal, hogy a mai délutánon pályára lépett Rafael Nadal ellen. A magyar teniszező kevés nehezebb sorsolást kaphatott volna, hiszen a spanyol a párizsi salakon karrierje során 112-4-es mérleggel rendelkezett. A két játékosnak ez volt az első egymás elleni mérkőzése.

Nadal nagyon magabiztosan kezdte a találkozót. A spanyol rendkívül élesen teniszezett az első játszmában, és ezáltal nem volt meglepő a szett végén a 6-1 az eredményjelzőtáblán. Fucsovics a második felvonásban megérkezett a mérkőzésbe, nagyon bátor játékkal 3-0-ás vezetéshez jutott. A magyar nem sokkal később 5-3-nál már az egyenlítésért adogathatott, azonban ekkor megtorpant. Nadal azonban ezt nem tudta kihasználni, elveszítette ismét a szerváját, és ezzel következhetett a döntő szett. Fucsovicsnak a harmadik etapban 2-1-nél három fogadóelőnye is volt, azonban ennek elmulasztásáért súlyos árat fizetett. A spanyol 2-2-es állásnál breakelni tudott, majd nem engedte vissza már a magyart a mérkőzésbe. A 22-szeres Grand Slam bajnok tehát nagy csatában verte Fucsovicsot, és összejött a slágermeccs a szerb Novak Djokovic ellen.

Olimpia 2024, az első forduló eredménye: 

Rafael Nadal-Fucsovics Márton 6:1 4:6 6:4

Kiemelt kép forrása: puntodebreak.com