Andrey Rublev lett Doha bajnoka
Andrey Rublev nyerte meg a dohai ATP 500-as versenyt. Az orosz teniszező a fináléban háromjátszmás győzelmet aratott a brit Jack Draper felett.
A hét elején csillaghullás, majd a mai napon már finálé. Hiába indult el Carlos Alcaraz és Novak Djokovic is a dohai ATP versenyen, a döntőt Jack Draper, illetve Andrey Rublev játszotta egymás ellen. Az elődöntők szoros küzdelmet hoztak, hiszen a brit és az orosz is csak túlóra után jutott döntőbe. A két finalista eddig háromszor csapott össze, ezeket a meccseket egyaránt Rublev nyerte meg.
A mérkőzés annyira magabiztos adogatójátékokkal kezdődött, hogy a dohai közönség már szépen-lassan berendezkedhetett az első szett rövidítésére. Rublev azonban ezt a forgatókönyvet az utolsó pillanatban átírta, és 6-5-nél elnyerve ellenfele szerváját behúzta a játszmát. A folytatásban ismét nem lehetett megsebezni az adogatókat, majd Draper 5-5-nél megtörte ilyen szempontból a csendet. A brit nagyon jó időérzékkel tudott breakelni, egy játékkal később pedig kiegyenlített. A brit teniszező hiába jutott ekkor lélektani előnyhöz, a második felvonás végére minden erejét elhasználta. A harmadik etapban minden Rublev akarata szerint történt. Az orosz ezt a szettet nagyon könnyedén 6-1 arányban nyerte meg, és ennek köszönhetően 2020 után ismét Doha bajnoka lett.
Andrey Rublev nehéz és fárasztó héten van túl Dohában, hiszen utolsó három mérkőzését döntő szettben nyerte meg. Az orosz teniszező ezzel a sikerrel megszerezte karrierje 17. egyéni ATP tornagyőzelmét.
ATP Doha, a döntő eredménye:
Andrey Rublev ( 5 )-Jack Draper ( 8 ) 7:5 5:7 6:1
Kiemelt kép forrása: atptour.com