Jack Draper lett Indian Wells bajnoka

Jack Draper nyerte meg az Indian Wells-i ATP 1000-es tornát. A brit teniszező a fináléban magabiztosan győzte le a dán Holger Rune-ét. 

Elérkezett a 2025-ös év első ATP 1000-es tornájának a fináléja Indian Wells-ben. A döntőben némi meglepetésre a dán Holger Rune és a brit Jack Draper csapott össze. Komoly esély mutatkozott ugyanis előzetesen a tavalyi Daniil Medvedev-Carlos Alcaraz fináléra, azonban az orosz két-,míg a spanyol három játszmában kapott ki az elődöntőben. A két döntős eddig egyetlen alkalommal mérte össze az erejét, azt a meccset a 2024-es Cincinnati torna negyeddöntőjében Rune nyerte meg.

Egyik részről álomszerű, másik oldalról pocsék kezdést hozott a 2025-ös Indian Wells-i torna fináléja. Draper ugyanis hamar magához ragadta a kezdeményezést, és 4-0-val indította a döntőt. Rune erre ezek után nem tudott érdemben reagálni, maradt számára az eredmény kozmetikázása. A britnek mindösszesen fél óra kellett ahhoz, hogy 6-2-vel vezetést szerezzen. A második játszmában Draper ott folytatta, ahol az első szettben abbahagyta. A torna 13. kiemeltje az első játékban breakelni tudott, és ezzel látva a meccs képét nagy lépést tett a győzelem felé. A brit a folytatásban magabiztos volt saját adogatásai mögött, majd 4-2-nél egy Rune fonák hibának köszönhetően egy game-re került a trófeától. Draper a következő játékban nagyon meggyőzően teniszezett, és 1 óra 10 perc teniszt követően megnyerte az Indian Wells-i tornát.

Jack Draper megnyerte karrierje első ATP 1000-es versenyét. A brit elég komoly tornát tudhat maga mögött, hiszen többek között legyőzte Taylor Fritz-cet és Carlos Alcaraz-t is. Draper győzelmével életében először TOP 10-es játékos, a hetedik helyet foglalja el a világranglistán.

ATP Indian Wells, a döntő eredménye: 

Jack Draper ( 13 )-Holger Rune ( 12 ) 6:2 6:2

Kiemelt kép forrása: coastreporter.net