Casper Ruud lett Madrid bajnoka

Casper Ruud végső győzelmével zárult a madridi ATP 1000-es verseny. A norvég teniszező a fináléban nagy csatában múlta felül a brit Jack Draper-t. 

2025-ben már a negyedik mesterverseny fináléját rendezték meg az este során. Egy izgalmakkal teli hét után Casper Ruud és Jack Draper küzdhetett meg a madridi trófeáért. A pénteki elődöntőkben a norvég két szettben győzte le Francisco Cerundolo-t, míg a brit megállította a Monte-Carlo-ban döntőig menetelő Lorenzo Musetti-t. A két finalistának ez volt az első egymás elleni mérkőzése.

Draper kezdte jobban a döntőt, és nagyon sokáig úgy nézett ki szettelőnybe kerülhet. Ruud azonban az utolsó pillanatban visszatáncolt a break hátrányból, majd nem sokkal később 7-5-re megnyerte az első játszmát. A második felvonásban a felek csupán 3-3-ig mentek együtt, majd a brit magához ragadta a kezdeményezést. Draper zsinórban három game-met is megnyert, és ennek köszönhetően 6-3-mal kiegyenlített. A harmadik etap elején mind a két játékos átélt meleg momentumokat adogatóként, azonban a ráhelyezedő nyomás végül a brit teniszezőt törte meg . Ruud 2-2-nél elnyerte ellenfele szerváját, aki innentől kíméletlennek bizonyult saját adogatása mögött. A norvég 6-4-re nyerte meg a döntő játszmát, aki ezzel karrierje legnagyobb sikerét könyvelhette el.

Casper Ruud megérdemelten nyerte meg a madridi viadalt, hiszen csak Draper tudott ellene szettet nyerni az egész torna folyamán. A norvég teniszező karrierje 13. egyéni ATP tornagyőzelmét szerezte meg, amivel feljön a világranglista hetedik helyére.

ATP Madrid, a döntő eredménye: 

Casper Ruud ( 14 )-Jack Draper ( 5 ) 7:5 3:6 6:4

Kiemelt kép forrása: atptour.com