Tíz éves mélyponton Grigor Dimitrov

A korábbi top 10-es teniszező az első fordulós vereségének köszönhetően komolyan hátracsúszik a világranglistán
Grigor Dimitrov, aki az elmúlt két évben elődöntős és döntős volt a Miami Openen, már az első fordulójában kiesett Raphael Collignon ellen, úgy, hogy a harmadik szett tie-breakjében meccslabdája is volt. A 35 éves bolgár játékos nehezen kezdte az idényt, eddig nyolc mérkőzéséből csak kettőt nyert meg, ez a vereség pedig sokba került neki. A vereség miatt Dimitrov 390 ATP-pontot veszít, és több mint 40 helyet esik vissza a világranglistán, így már csak a 90. helyen környékén lesz, ami a legrosszabb pozíciója 2012 májusa óta. Bár tavaly Sinner ellen Wimbledonban legjobb teniszét játszotta, de úgy tűnik már nincs meg az a tenisze, amivel ismét az élmezőny tagja lehetne.
Kép forrása: Getty Images