Jannik Sinner a madridi Masters tornán nemcsak az elődöntőbe jutott, hanem egyúttal megdöntötte nagy riválisa, Carlos Alcaraz pontrekordját is.

A világelső olasz a negyeddöntőben Rafael Jodart győzte le, és ezzel az élő ranglistán 13750 pontra tornázta fel magát, amivel felülmúlta Alcaraz idei csúcsát, aki korábban 13650 pontot gyűjtött össze.

A legmagasabb ATP-ranglista pontrekordot ugyanakkor még messze nem fenyegeti az olasz: Novak Djokovic 2016 júniusában 16 950 pontot ért el pályafutása csúcsán. Ha azonban Sinner megnyeri a madridi tornát, majd a jövő havi római Masters-en és a Roland Garroson is diadalmaskodik, reális esélye nyílhat arra, hogy megközelítse a szerb legendás rekordját.

A világelső a tegnapi mérkőzése után röviden értékelt is. “Már a meccs előtt tudtam, hogy nagyon nehéz lesz, különösen itt, Madridban. Ő innen valósi, pontosan tudja, hogyan kell ezeken a pályákon játszani. Ugyanakkor a második szettben egy kicsit több tapasztalatom volt, néha szerencsém is, de igyekeztem a lehető legmagasabb szinten tartani a játékomat. Kihagytam néhány könnyű ütést, de ez a tenisz, és örülök, ahogy befejeztem a meccset. Jodar hihetetlen játékos. Igyekeztem a lehető legjobban felkészülni, és hihetetlenül boldog vagyok. Nagyon magas színvonalú mérkőzés volt. A második szettben volt egy kis szerencsém, de a tapasztalatom sokat számított. Nyilvánvalóan nagyon örülök, hogy itt először jutottam be az elődöntőbe, sokat jelent nekem. Jól játszottam, de talán korábban kellett volna változtatnom a fogadó pozíciómon. Ezek apró részletek, de segíthetnek a torna hátralévő részében. Nagyon örülök, hogy itt vagyok, és igyekszem a lehető legmagasabb szinten tartani az energiámat.”

Forrás