Serena Williams máris kihúzta a gyufát?

Serena Williams kritikákat kapott, mert nem jelent meg a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a wimbledoni első fordulós vereségét követően.
A 44 éves Williams, remekül küzdött, még egy meccslabdát is hárított a második szett tie-breakjében, de végül 6-3 6-7 6-3 arányban kikapott a majdnem két és fél órás mérkőzésen. Távozásakor álló ovációval búcsúztatták, sokan várták a hagyományos sajtótájékoztatót, ám Williams nem állt a sajtó elé.
Helyette a szervezők közleményt adtak ki a nevében: „Nagyon jó volt visszatérni Wimbledonba. Nem számítottam rá, hogy itt lehetek. A hangulat fantasztikus volt, fantasztikus érzés volt kilépni a pályára. Élveztem minden pillanatát, hiányzott, és most még inkább értékeltem.”
A döntés nem aratott osztatlan sikert a teniszes újságírók körében. Simon Cambers, a Nemzetközi Teniszügyi Újságírók Szövetségének elnöke úgy fogalmazott, hogy ez sértés a wimbledoni szervezők felé, akik szabadkártyával segítették visszatérését. „Lenyűgözött, milyen keményen küzdött ma este Serena Williams, de nem tetszik, hogy megtagadta a kötelező sajtótájékoztatót. Miután szabadkártyát kapott a torna szervezőitől, ez nem elfogadható” – írta X-en.
Jose Moron, a Punto de Break újságírója így vélekedett: „Serena nem tart sajtótájékoztatót négy év után a visszatéréséről. A sajtóval beszélni talán nem a legkellemesebb, de jó lehetőség elérni az embereket és népszerűsíteni a tornát a labdarúgó világbajnokság közepette, ami elég kaotikus. A teniszezőknek is tudomásul kell venniük, hogy ez a munkájuk része. A tenisz ott tart, ahol ma van, mert vannak nézők, és ha senki nem beszélne, nem születnének történetek, nem ragadna magával senkit a sport. Kár, hogy egy legenda, mint Serena, ma nem szólal meg, főleg egy ilyen nap után.”
Williams 2026-os wimbledoni szereplése még nem ért véget, női párosban testvérével, Venus Williams-szel indul.